Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Elképesztő kamuzáson kaptuk Márki-Zay egészségpolitikusát – videó

Hirdetés

Komáromi doktornak elfelejtettek szólni, hogy a 21. században minden két kattintással ellenőrizhető, ezért megpróbált új múltat írni magának.

Ugye mindenkinek megvan az az embertípus, aki egyszerűen nem tud hibázni? Eltéved ugyan, de akkor is ő ismeri a helyes útirányt. Vagy például a társaságból mindenki másként tudja, mint ő, de olyan nincs, hogy ne neki legyen igaza, ezért egyesével leáll vitatkozni. Egyre hangosabban és egyre agresszívebben. Szíve szerint már mindenki hagyná a csudába az egészet, de ő még akkor is a saját igazát bizonygatja.

Na, ha a kedves olvasó ráismert és rágondolt erre a nyájas embertípusra, a pulzusa pedig máris az egekben, akkor ezennel szeretnénk bemutatni Komáromi Zoltánt, Gyurcsány – és egyben Márki-Zay – „egészségpolitikusát”. Tudják, aki egy tavalyi ATV-s műsorban azt bizonygatta, hogy nem igaz az állítás, mely szerint bármelyik vakcina jobb, mint elkapni a koronavírust. Nem kellett egészen egy évnek eltelnie, hogy Komáromi doktor megvilágosodjon: ő nem is azt mondta, amit, hanem egyszerűen csak a jobboldali lakájmédia kiforgatta a szavait. (Úgy látszik, ez valami népbetegség lehet a Gyurcsány-pártban, hogy addig-addig rágják, öblögetik és gurgulázzák a hazugságaikat, amíg végül igazságnak nem hiszik. Lásd még Gyurcsány tanítómester „hazudtunk reggel, éjjel meg este” kezdetű őszödi beszédét, amely a DK-s folklórban végül szenvedélyes igazságbeszéddé szelídült.)

Hirdetés

Komáromi az ATV Voks 2022 című műsorában mondta el a saját őszödi beszédének mesés történetét, amit a tényszerűség kedvéért szó szerint idéznénk is:
Azt az állítást burkoltam egy kérdésbe, hogy jobb bármilyen oltást kapni, mintsem oltatlannak maradni, erre azt mondtam, hogy hát ez nem egészen igaz, és itt levágták a mondatot, mert az oltás és oltás között van különbség. Valamelyiket kipróbálták sok emberen, van, amit nem. Van, aminek beadták az engedélyezését, valamelyiknek nem. És mint érdekes, ez tavaly februárban vagy március elején volt, mostanra kiderült, hogy minden szavam igazság volt.

Szóval az van, hogy ha egy gyurcsányista elkezd a saját igazáról beszélni, akkor érkezett el az idő, hogy megnézzük, mit is mondott valójában. Addig is emlékeztetőül leírnánk, hogy tehát Komáromi szerint tavaly a levágott részben arról beszélt, hogy a vakcinákat mennyi emberen tesztelték, és hogy elindították-e az engedélyeztetés folyamatát. És akkor ezzel szemben nézzük, mit mondott igazából:

Hirdetés

Itt még két dolgot kell teljesíteni: egy év múlva legyen a betegben annyi ellenanyag, hogy a következő évi járványnál nem lesz beteg, vagy nem kapja el, vagy nem lesz szövődménye. A második, hogy az erről kiállított dokumentumot Németország, Egyesült Királyság, Dánia, Franciaország elfogadja mint védettséget.

Ma már talán kevéssé emlékszünk rá – és az utolsó mondatot ez teszi érthetővé –, hogy tavaly ilyenkor az ellenzék azzal hergelte a közvéleményt, hogy a keleti vakcinákkal beoltottak nem utazgathatnak majd szabadon. Mert akkor nekik, ideértve a jó Komáromi doktort is, ez volt a legfontosabb.

Hirdetés

És habár a valóság és Komáromi visszaemlékezése nemcsak hogy köszönőviszonyban nincsenek egymással, de még látásból sem ismerik egymást, azt azért meg kell hagyni, hogy minden szava igazság volt. Pont, mint a Ferinek Balatonőszödön.

Forrás: Drót.info

 

Hirdetés

Hirdetés