Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Ennek örül most Donáth Anna..

Hirdetés

Igazán nem szeretünk egy napon ugyanazon ballibernyák közszereplő megnyilvánulásaival foglalkozni, de Donáth Anna  – úgy tűnik – mostanában nagyon szeretne a középpontba kerülni, már ami a hazudozást és a sápítozást illeti.

Alig valamivel korábban ismételten megnyilvánult a Telex-re hivatkozva Annácska. Végre, megint van egy újabb kapaszkodó, hiszen Völner ügyvédje azt nyilatkozta, hogy törvénytelen volt az igazságügyi államtitkár megfigyelése, követése és lehallgatása.

És itt jön a képbe Annácska szerint a “Pegasus-ügy”. Azt írja:

A Pegasus lehallgatási-botrány kirobbanása óta ismételgeti az Orbán-kormány: Magyarországon nincsenek törvénytelen megfigyelések.

Hirdetés

Jó lenne végre Donáth Annának is tisztában lennie a Mentelmi jog fogalmával és lényegével. Ugyanis a mentelmi jog a felelősségrevonás, tehát a büntető vagy szabálysértési eljárás alóli mentességet jelenti. Vagyis azt, hogy amíg él a képviselő mentelmi joga, addig nem indítható ellene eljárás.

Az, hogy titkosszolgálati eszközökkel kiket, mikor és hogyan figyelnek meg, annak is megvan a törvényes eljárási rendje. És ez teljesen független a mentelmi jogtól. Mert hogy deríthető ki valakiről, hogy bűncselekményt követ el, ha nem lehet utána nyomozni? És ehhez nem kell Pegasus. Az ügyészség pedig teszi a dolgát. Az az ügyészség, amelynek a vezetőjét Polt Pétert, akár törvénytelenül is, de eltávolítaná az ellenségi összefogás választási győzelme esetén.

Szóval ismételten megállapíthatjuk, hogy a butaság magabiztosságával nyilvánult meg Donáth Anna a közösségi felületen. De ezt egyébként hazugságnak is nevezhetjük, vagy éppen szándékos félrevezetésnek.

Hirdetés

Az ügyvédnek pedig az a dolga, hogy védje az ügyfelét és mindent törvényes eszközt felhasználjon ennek érdekében, amit csak lehet.

Szépe Áron – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Hirdetés
Hirdetés