Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Jenő feljelentette a kormányt: Orbán Viktor is felelős

Hirdetés

„Bár Orbán Viktor nemrég azt mondta, hogy a kínai vakcináról folytatott vitát zárójelbe lehet tenni, mert az Egészségügyi Világszervezet jóváhagyta az alkalmazását, emberek halálát szerintem nem szabad zárójelbe tenni.”

A nagykanizsai Ferincz Jenő húga a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban hunyt el koronavírus-fertőzésben, az édesanyja pedig a Kanizsai Dorottya Kórházban halt meg, szintén a koronavírus miatt. A férfi már akkor azt mondta, kétségei vannak, hogy a kínai vakcina megfelelő védelmet nyújtott-e az édesanyja számára.

„Amikor megkapta ezt a szert, nem volt olyan jogi helyzetben, hogy választhatott volna más vakcinát, csak és kizárólag ezt kaphatta meg” – jelentette ki, Ferincz Jenő, aki most emberölés miatt tett feljelentést, mivel idős édesanyja két – 60 év felett vitatott hatásosságú – kínai oltás után halt bele a koronavírusba.

Hirdetés

A hvg360-nak férfi felidézte Orbán Viktor szavait, aki korábban azt mondta: a járványban minden döntést a kormánynak kell meghoznia, a felelősséget is a kormánynak, leginkább neki kell viselnie, ezért kapja a fizetését.

Úgy gondolom, hogy valakinek jogi felelősséget kell vállalnia azért, ami az édesanyámmal és valószínűleg sok más, hozzá hasonló helyzetű idős emberrel történt. Sinopharmmal oltották be, amiről kiderült, hogy időseknél az esetek jelentős részében nem ad valós védelmet a Coviddal szemben. Bár Orbán Viktor nemrég azt mondta, hogy a kínai vakcináról folytatott vitát zárójelbe lehet tenni, mert az Egészségügyi Világszervezet jóváhagyta az alkalmazását, emberek halálát szerintem nem szabad zárójelbe tenni – idézi a lap a férfit.

Blikk.hu nyomán

Hirdetés
Hirdetés