Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Március 15-én újabb, minden korábbinál nagyobb békemenet lesz

Hirdetés

Újévi videóban jelentette be a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szóvivője, Csizmadia László, hogy:

2022. március 15-ére újabb nagyrendezvényt terveznek, amelyen kétszer annyian szeretnének lenni, mint a legutóbbi október 23-in, amikor is szerinte 340 ezer fős tömeg hallgatta Orbán Viktor miniszterelnököt az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében.

A felvételen a szóvivő azt mondta, már most el kell kezdeni a felkészülést, mert Brüsszelnek bizonyítani kell, itthon pedig erőt mutatni.

Hirdetés

„Minden normalitással bíró magyar embernek arra kell törekednie, hogy a szomszédja és a szomszédjának a szomszédja is lássa, hogy mi történik Magyarországon” – jelentette ki a videóban. Csizmadia szerint az ellenfél padlón van, Márki-Zay Péterrel lyukra futottak, a hordószónok észre sem veszi, hogy

Gyurcsány Ferenc irányít, aki egypártrendszert akar létre hozni hatalomvágytól fűtötten.

Ezzel szemben a jelenlegi kormány csodálatos emberekből áll, akik éjt nappallá téve dolgoznak a lakosságért. Most a legnagyobb szükség a kulturált nyugalomra van a választásokig, és akkor megvan az esély, hogy újabb 4 évet rátegyenek.

Hirdetés

„Egy dologra biztosan számíthatunk, ez az Isten” – mondta a CÖF-CÖKA szóvivője.

Hirdetés