Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Varga-Damm Andrea tudja, kik szivárogtatták ki Bangóné diplomabotrányát, és reméli nem adja vissza a mandátumát

Hirdetés

Alig néhány óra telt el azóta, hogy az MSZP kizárta Bangóné Borbély Ildikót a pártból, de a diplomabotrány máris fokozódik. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, óriási slamasztikába került a szocik csepeli üdvöskéje, miután a mandiner.hu utánajárt annak, valóban rendelkezik-e az önéletrajzában feltüntetett diplomával.

Amikor kiderült, hogy ordas kamu volt Bangónétól az, hogy a BGF-en szerzett volna közgazdasági diplomát, a párt rendkívüli ülést hívott össze vasárnap, majd kizárták tagjaik közül a képviselőnőt.  S bár az ellenzéki politikusok között úgy tűnik, nem újkeletű dolog elhitetni azt, hogy bizonyos végzettséggel rendelkeznek  – Gyurcsány Ferenc diplomáját még mindig keresik, de Hajnal Miklósnak sem sikerült elvégeznie az egyetemet -, úgy tűnik, ezúttal igencsak berágtak az MSZMP utódpártjában Bangóné hazugsága miatt. A baloldali politikai pártok között ugyanis egyáltalán nem szokás, hogy bármilyen tettük következménnyel járna. Egészen mostanáig. Bangóné diploma-botrányával kapcsolatban többen is megszólaltak, köztük Varga-Damm Andrea egykori jobbikos képviselőnő, aki szerint saját párttársai buktatták le Bangónét.

Bangóné Borbély Ildikó 8 éve országgyűlési képviselő. Valóban helytelen ezt tenni, ami történt. Csak azonban ez úgy történhet meg, hogy egy párt képviselőjéről nem tudja 8 éven át sem a pártja, hogy az állított diploma nem létezik, ha maga kérte ennek állítására” – emeli ki a képviselő, aki a hír megjelenésekor „pontosan tudta, hogy a sajátjai szivárogtatták ki” ezt, hiszen „ismeri ezeket”.

Hirdetés

Varga-Damm Andrea közösségi oldalán azt is hozzátette:

Bangóné Borbély Ildikó addigra kilépett a pártból, mire a kizárást kimondó ülés kezdődött, nem párttagot pedig nem lehet kizárni.

Az ex-jobbikos arról is ír, hogy ő már akkor tudta, hogy kik szivárogtattak, amikor a hír megjelent. Szavai szerint “pontosan tudtam, hiszen ismerem ezeket”.  Remélem, Bangóné Borbély Ildikó nem adja vissza a mandátumát, mert ő azért megdolgozott, s naponta bizonyította, hogy képviselni is akarja és tudja az embereket. A szocialista pártot pedig úgy jellemzi:

Hirdetés

Olyan emberek zárják ki, és szólnak fel mandátuma visszaadására, akik ezt a helyzetet kialakították? Olyan emberek, akik a fidesz tenyeréből esznek? Olyanok, akiknek speak munkája egyenlő a nullával?

Van azért némi diszkrét bája annak, hogy ilyen vehemensen vette védelmébe a szocialista képviselőnőt, ráadásul kiemelte, hogy

AZ EGÉSZ ÜGY EGY TIPIKUS KOMCSI TEMPÓ. NA, EZÉRT NEM SZABAD ILYEN EMBEREKET A HATALOM KÖZELÉBE ENGEDNI, MEG HA A MOSTANI BORZALMAS RENDSZERT VALÓBAN LE KELL VÁLTANI.

Hirdetés

Ő már csak tudja…

PS nyomán

Hirdetés

Hirdetés