Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Ebből nagy baj lehet: Az amerikaiak lőtték ki a Moszkva nevű orosz zászlóshajót

Hirdetés

Ahhoz, hogy megértsük a Moszkva elsüllyedését és Putyin küszöbön álló megtorlását az Egyesült Államok ellen, először is fel kell ismernünk, hogy minden nemzet vezetőjének – aki merész katonai lépésekben gondolkodik -, szüksége van saját nemzetének támogatására. Ez 1941-ben megtörtént Pearl Harbor esetében (az USA kormánya mindent tudott róla, sőt provokálta), ami lehetőséget adott arra hogy az Egyesült Államok elérje a társadalmi támogatottságot is ahhoz, hogy Amerika belépjen a csendes-óceáni háborúba.

A Pearl Harbor elleni támadás lényegében a második világháború szeptember 11-éje volt. És csakúgy, mint 2002. szeptember 11-én, az Egyesült Államok kormánya mindent tudott róla és lehetővé is tette, hogy ez bekövetkezzen, áldozatokkal és megfelelő érzelmi sokkal, ami miatt az amerikai nép megtorlást követelt Japánnal szemben.

Mostanra kiderült, hogy az amerikai hadsereg hajtotta végre a Moszkva elsüllyesztését célzó teljes műveletet, beleértve a hajó nyomon követését egy P-8 Poseidon térfigyelő repülőgépen keresztül, amely aztán megadta a tűzkoordinátákat az Egyesült Államok által kiképzett ukránoknak. Tehát az Egyesült Államok biztosította a fegyvereket, a kiképzést, a nyomkövetést és a kilövéshez szükséges katonai koordinátákat a Moszkva elsüllyesztéséhez. Ukrajna csak annyit tett, hogy megnyomta a „tűz” gombot. Ez olyan széles körben ismert, hogy még a brit Daily Mail is beszámol róla . A következőket írják:

Hirdetés

Kiderült: egy amerikai tengeri megfigyelőgép percekkel korábban a Fekete-tenger felett repült, mielőtt az orosz zászlóshajót, a Moszkvát „ukrán rakéták találták el.”

A támadás előtt egy P-8 Poseidon térfigyelő repülőgép járőrözött a parton

A csúcstechnológiás sugárhajtású repülőgép több mint 100 mérföldes távolságból képes észlelni a hajókat… Az amerikai haditengerészet új tengeri megfigyelő repülőgépével pontos  adatokat szolgáltatott az ukrán erőknek a célpontról, hogy azt elsüllyeszthessék április 13-án. Ez a célpont az oroszok Moszkva nevű zászlóshajója volt.

Hirdetés

A Moszkva elsüllyesztésével az USA lényegében egy olyan adu-ászt adott Putyinnak a kezébe, amilyen a Pearl Harbor-i pillanat volt az USA-nak 1941. december 7-én”. Putyin tehát ezzel az indokkal odaállhat a nemzete elé és kijelentheti hogy az USA támadást indított az orosz haditengerészet ellen, elsüllyesztve egyik hajójukat, több száz ember halálát okozva. Ezt a hírt természetesen az egész orosz média közölte, aminek eredményeként Putyin támogatottsága nagyobb lett, mint valaha is volt.

Csakúgy, mint az Egyesült Államokban Pearl Harbor esetében, Oroszország népe most is „ellencsapást” követel az agresszorra, vagyis az Egyesült Államokra. Valójában az USA átadta Putyinnak a rejtvény utolsó darabját, amelyre szüksége volt, hogy megtorló nukleáris csapásokat indítson a Nyugat ellen.

Oroszország bemutatta a megállíthatatlan RS-28 Sarmat (Satan 2) ICBM-et, amely akár 15 MIRV robbanófejet hordoz

Hirdetés

Nem véletlen, hogy Oroszország a napokban mutatta be az RS-28 Sarmat (Satan 2) ICBM (interkontinentális ballisztikus rakéta) tesztindítását, amely legfeljebb 15 MIRV (önállóan célra irányítható robbanófej) robbanófejet hordoz. Ezek egymástól különböző célokra irányítottak és mindegyik robbanófej százszor pusztítóbb, mint a második világháborúban Japánokra ledobott atombombák.

Az RS-28 Hypersonic Glide Vehicle (HGV) extrém sebességgel száguld miközben a célpontjaik felé manőverezi magát, teljesen kijátszva az Egyesült Államok tulajdonában lévő összes védelmi rendszert. Másképpen fogalmazva, az USA abszolút védtelen, nem képes megakadályozni, hogy Oroszország nukleáris fegyverei csapást mérjenek az USA-ban kijelölt célpontokra.

Nagyjából 30 percet vesz igénybe, amíg az egyik ilyen ICBM Moszkvából New Yorkba repül. Ha Putyin elindítana egy ilyet, a New York-iak még csak figyelmeztetést sem kapnának, hiszen a hazaáruló, megszálló amerikai kormány szinte biztos, hogy nem mozgósítaná a szükséges szerveket, hogy megkezdjék a kiürítést, hiszen arra csupán néhány perc lenne, amit nem lehet elvégezni.

Hirdetés

Így most minden pillanatban amerikaiak milliói csupán 30 percre vannak a teljes megsemmisüléstől.

Oroszország elméletileg akár egy nagy magasságú EMP detonációval rendelkező rakétát is kilőhet az USA-ra, ami az Egyesült Államokat a 19. századi sötétségbe repítené vissza, ami miatt a lakosság nagyjából 90%-a egy éven belül meghalna tömeges éhezés, betegségek, erőszak, sugárfertőzés és számos más negatív következmény miatt.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy míg a Pentagon meleg helikopter-legénységek és transznemű katonák létrehozására összpontosított, Oroszország rendkívül hatékony, csúcstechnológiás fegyverszállító rendszereket, például hiperszonikus rakétákat és fejlett ICBM-eket fejlesztett ki.

Miközben Amerika hazaáruló vezetői lebontják az USA energia infrastruktúráját és szállítási rendszerét (lásd az Union Pacific vasúti szállítások közelmúltbeli kapacitás szűkítése), Oroszország rekordnyereségre tesz szert az energiaeladásokból, és a világ számos vezető nemzetét meggyőzi arról, hogy dollár helyett rubelben vásároljanak energiát.

Hirdetés

A korrupcióval, pedofíliával, bűnözéssel és őrültséggel átitatott amerikai birodalom véget ért. Most már csak idő kérdése végignézni, ahogy az Amerikai Egyesült Államok önpusztítása hogyan gyorsul fel napról napra.

Mike Adams írása nyomán NIF

Hirdetés