Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Elszáradnak mint a kutyaszar: A Jobbik bukása miatt megszűnik a párt médiája is

Hirdetés

Nem jött be a Jobbik számára a Gyurcsánnyal való összefogás. Komoly leépítéssel kell számolni a Jakab Péter egyszemélyes pártjának holdudvarában: a már csak tíz képviselőt adó párt ugyanis nemcsak szavazóinak és mandátumainak egyharmadát veszítette el, de állami támogatásának jelentős részétől is el kell búcsúznia. Vagyis az eddigi közel 1,3 milliárd forintos éves támogatásuk mintegy hétszázmillió forintra csökken.

A népszerűségvesztés anyagi következményei nem pusztán kevesebb frakcióautó bérlését vagy kisebb létszámú személyi asszisztenciát jelent majd, könnyen lehet, hogy a Jobbik által létrehozott és működtetett Alfahír és N1TV is áldozata lesz a Jakab Péter vezette párt április 3-i eredményének. A Magyar Nemzetnek több, a Jobbikot jól ismerő személy arról beszélt: a pártban szerettek nagy lábon élni, a vezetőség nehezen fog lemondani a megszokott életszínvonalról. A támogatás viszont jóval kevesebb lesz, így nem lenne meglepő, ha a munkaerő leépítésével próbálnának spórolni. Ez pedig szinte biztos, hogy eléri majd az Alfahírt és az N1TV-t.

Azt, hogy a Jobbik saját tévéje mekkora költségvetésből dolgozik, nem tudni pontosan, de az emlékezetes, hogy a 2018-as választások után a Jobbiktól és az N1TV-től távozó Kisberk Szabolcs minimum gyanús pénzmozgásokról beszélt a Jobbikon és a párt médiáján belül. A lap forrása hozzátette, a legnagyobb veszélyben talán a Jobbik házi kutatóintézete, az Iránytű Intézet lehet, amely egyszer már „bekerült az elfekvőre”.

Hirdetés

Emlékezetes, az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Jobbik 2017-ben tiltott támogatást fogadott el összesen 331 millió forint értékben, ezért a párt összesen 660 millió forintnyi büntetést kapott. A 2018-as választás után az Iránytű Intézet inaktív lett, sajtóhírek szerint meg is szűnt. Nem is volt érzékelhető mozgás a kutatócég honlapján, egészen a 2019-es EP-választásig, amikor Forrai Richárd cége ismét megbízást és pénzt kapott a Jobbiktól. A kutatóintézet megszűnéséről tett említést Deák Dániel is a közösségi oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy tudja, az Iránytű Intézet már nem fog több forrást kapni, és sorra bocsátják el a munkavállalókat, illetve a Jobbik által finanszírozott sajtótermékek jövője is kérdéses. Például szinte biztos, hogy az alig olvasott Alfahír megszűnik.

Hirdetés