Ámokfutó lövöldözött egy amerikai szupermarketben, legalább 10 ember meghalt
Legalább 10 ember meghalt és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban – jelentette szombaton az amerikai sajtó.
A nevük elhallgatását kérő rendvédelmi tisztviselők azt közölték az AP amerikai hírügynökséggel, hogy az elkövetőt őrizetbe vették. A nyomozók úgy vélik, hogy a férfi élőben közvetíthette a lövöldözést az interneten, és azt is vizsgálják, hogy közzétett-e egy kiáltványt is.
Az elkövetőnek tulajdonított online kiáltvány szerint a támadást az ösztönözte, hogy a bevándorlók áradata kiszorítja a fehér lakosságot a nyugati országokban. A kiáltványban az is szerepel, hogy a zsidók jelentik az igazi problémát, de „idővel el lehet bánni velük”.
A hatóság emberei szerint a gyanúsítottat Payton Gendronnak hívják, 18 éves, és a New York állambeli Buffalótól körülbelül 200 mérföldre délkeletre fekvő Conklin városából érkezett a helyszínre, hogy elkövesse tettét. A férfit még szombat este kihallgatta az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) is.
https://twitter.com/ice_analytics/status/1525581194523398144?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1525581194523398144%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fcdn.embedly.com%2Fwidgets%2Fmedia.html%3Ftype%3Dtext2Fhtmlkey%3Dfd92ebbc52fc43fb98f69e50e7893c13schema%3Dtwitterurl%3Dhttps3A%2F%2Ftwitter.com%2Fice_analytics%2Fstatus%2F1525581194523398144image%3Dhttps3A%2F%2Fabs.twimg.com%2Ferrors%2Flogo46x38.png
A hatóságok „gyűlöletbűncselekménynek és faji indíttatású erőszakos szélsőségességnek” nevezték a lövöldözést. A hivatalos közlések szerint az áldozatok közül 11-en „afroamerikaiak” ketten pedig fehérek. A szupermarket egy túlnyomórészt négerek által lakott negyedben található, körülbelül 3 mérföldre (csaknem 5 kilométerre) északra Buffalo belvárosától. A rendőrök lezárták az áruház parkolóját.
A szemtanúk beszámolója szerint a fegyveres a golyóálló mellényen kívül katonai stílusú ruházatot is viselt, és a húszas évei elején járó fehér férfinek tűnt. „Ott állt, a fegyvert az állához szorította. Mi folyik itt? – kérdeztük. Levette a sisakját, eldobta a fegyvert, és a rendőrök elfogták” – számolt be az esetről a 20 éves Braedyn Kephart.
Kathy Hochul, New York állam demokrata párti kormányzója azt írta a Twitteren, hogy „szorosan figyelemmel kíséri a szülővárosa, Buffalo egyik élelmiszerboltjában történt lövöldözést.” Közlése szerint az állami tisztviselők felajánlották segítségüket a helyi hatóságoknak.
Az Erie megyei seriff hivatala közölte, hogy a teljes rendelkezésre álló személyzetét arra utasította, hogy segítsenek a buffalói rendőrségnek.
Anthony Coley, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy Merrick Garlandot, a tárca vezetőjét is tájékoztatták a lövöldözésről.
A bűntény alig több mint egy évvel azután történt, hogy 2021 márciusában, a Colorado állambeli Boulder egyik élelmiszerboltjában egy fegyveres 10 embert megölt.
(MTI nyomán)


