Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Berlusconi: nincs olyan diplomata, aki méltó lenne Vlagyimir Putyin tárgyalófelének

Hirdetés

Silvio Berlusconi, egykori olasz miniszterelnök kijelentette, azért nem folynak legmagasabb szintű érdemi tárgyalások az ukrajnai helyzet megoldásáról, mert a világ vezetői között nincs olyan diplomata, aki méltó lenne Vlagyimir Putyin tárgyalófelének. Ezt Berlusconi a  Fanpage nevű portálnak nyilatkozta.

„Nincsenek megfelelő vezetőink sem a világon, sem Európában. Ilyen feltételek mellett Putyin úr korántsem ül le tárgyalóasztalhoz”  – idézi a portál Berlusconit.

A volt kormányfő hozzátette: a konfliktusban Olaszország is érintett, mivel “fegyvert szállít” Ukrajnának.

Hirdetés

„A kézi lőfegyverek után harckocsikat és nehézfegyvereket küldünk. És, hogy mit jelent mindez? Azt, hogy a szankcióknak súlyos következményei lesznek a gazdaságunkra, és még nagyobb hatással lesznek Afrikára, ahonnan még nagyobb menekülthullám indul majd el. Ez az ukrajnai helyzet legnagyobb veszélye  – mondta Berlusconi.

Jen Psaki, Fehér Ház szóvivője május 10-én kijelentette, hogy a Kijevnek nyújtott katonai segítség sokkal “hatékonyabb”, mint az Oroszországgal folytatott tárgyalások, kommentálva Biden kijelentését arról, hogy Washington miért nem kezd közvetlen tárgyalásokat Moszkvával az ukrajnai és a donbászi helyzet megoldása érdekében.

Forrás: NIF

Hirdetés
Hirdetés