Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Ezért kell lebontani Tordai Bence luxusvilláját – videó

Hirdetés

Miután egy magánszemély feljelentést tett, már az ügyészség kezdte vizsgálni Tordai Bence villabotrányát, most pedig a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz került az ügy. A Metropol derítette ki, hogy a Párbeszéd társelnöke az építési előírásokat kijátszva, 150 milliós villát épített Budapest egyik legdrágább kerületében. Az építkezéseken kötelező, az építés fázisait nyomon követő úgynevezett e-napló egyértelműen lebuktatta a politikust, ebből kétséget kizáróan kiderül ugyanis, hogy a régi házat teljesen elbontották és egy új háznak ástak géppel vadonatúj alapokat. Ezt azonban nem tehették volna meg, így a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül, és mint ilyet, egyértelműen le kell bontani. Tordai csak felújíthatta volna a régi parasztházat, újat nem építhetett volna a helyére. Tordai próbál tagadni, de elkövetett egy nagy hibát: az új házat nem a régi helyére építette, így nehéz lesz megmagyaráznia, hogyan került arrébb.

Még a Metropol hívta fel a figyelmet Tordai Bence gyanús ingatlanügyeire. A lap információi szerint

TORDAI A HATÓSÁGOK MEGTÉVESZTÉSÉVEL, ENGEDÉLY NÉLKÜL ÉPÍTHETETT EGY MINTEGY 150 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ VILLÁT BUDAPEST EGYIK LEGDRÁGÁBB KERÜLETÉBEN.

Hirdetés

Tordai még 2016-ban vette a telket a II. kerület kertvárosában. A telken állt egy régi parasztház, és a baloldali politikus a gyanú szerint lényegében e mögé „bújva” kezdte el kijátszani az építési előírásokat.

MIVEL A KÉRDÉSES TELEKRE A SZIGORÚ ELŐÍRÁSOK MIATT NEM KAPHATOTT ÚJ ÉPÜLETRE ENGEDÉLYT, EZÉRT MEGTÉVESZTETTE A HATÓSÁGOKAT: AZ ÉPÍTKEZÉST FELÚJÍTÁSNAK ÁLCÁZTA, MIKÖZBEN AZ EREDETI HÁZAT LEBONTATTA, ÉS A HELYÉRE EGY VADONATÚJ INGATLANT ÉPÍTETT

Hirdetés

– írja a Metropol.

Tordai Bence papíron ezt a parasztházat újította fel.Forrás: Metropol

Az engedély nélküli építkezésen túl

TORDAI BENCE FOLYAMATOSAN PRÓBÁLJA MEGTÉVESZTENI, FÉLREVEZETNI A HATÓSÁGOKAT, MINDEN ESZKÖZT BEVET, HOGY LEPLEZZE A TÖRVÉNYSÉRTÉST. TORDAI ÁLLÍTÁSA SZERINT A SAJTÓBAN MEGJELENT 150 MILLIÓS ÁR TÚLZÓ, KÖRÜLBELÜL ENNEK A FELÉBŐL JÖTT KI AZ ÉPÍTKEZÉS A FŐVÁROS EGYIK LEGDRÁGÁBB KERÜLETÉBEN.

Hirdetés
Teljesen nyilvánvaló, hogy a hatóságokat megtévesztve az eredeti házat lebontották és vadonatújat építettek a helyére.Forrás: Metropol

A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz került Tordai Bence villabotránya

Mint arról az Origo korábban már beszámolt, a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz került Tordai Bence villabotránya – derült ki a Mediaworks Hírcentruma által megszerzett hatósági határozatból. Az ügyben tett feljelentést korábban az ügyészség vizsgálta, a vádhatóság ugyanakkor úgy döntött:

első körben az engedélyezési feladatokkal kapcsolatban eljárt személyek felelősségét kell vizsgálni. Ezután vehetik elő Tordait.

Hirdetés

Az ügy szempontjából kiemelten fontos, hogy

A METROPOL MEGSZEREZTE AZ ÉPÍTKEZÉSEKEN KÖTELEZŐ E-NAPLÓT, AMELY EGYÉRTELMŰEN LEBUKTATTA A POLITIKUST. EBBŐL KÉTSÉGET KIZÁRÓ MÓDON KIDERÜL, HOGY A RÉGI HÁZAT A HATÓSÁGOKAT BECSAPVA TELJESEN ELBONTOTTÁK, ÉS EGY ÚJ HÁZNAK ÁSTAK GÉPPEL VADONATÚJ ALAPOKAT.

Tordai Bence tiltakozik Csipak villája előtt: szerinte le kell bontani a szabálytalanul épített luxusházat… Vajon a saját szabálytalanul épült házával is ilyen szigorú?Forrás: Metropol

A lap információi szerint a szakértői vizsgálat megállapította, hogy

Hirdetés

A TERVEKEN SZEREPLŐ MEGLÉVŐ, MEGMARADÓ FALAK NEM TALÁLHATÓK MEG, HELYETTE „TELJESEN ÚJ VÁZKERÁMIA LETT KIVITELEZVE”. AZ ÉPÍTÉS FÁZISAIT NYOMON KÖVETŐ ÚGYNEVEZETT E-NAPLÓ AZT IS TARTALMAZZA, HOGY „TELJES BONTÁS ÉS GÉPI ALAPÁSÁS” TÖRTÉNT. VAGYIS A HÁZ ENGEDÉLY NÉLKÜLI, ILLEGÁLIS ÉPÍTKEZÉSNEK MINŐSÜL, ÉS MINT ILYET, EGYÉRTELMŰEN LE KELL BONTANI.

Tordai mindent tagad és menekül

A politikus szabadságra menekült, legalábbis erre hivatkozva csapta le a telefont, amikor megtudta, miről kérdezné őt a Mediaworks Hírcentruma.

Tordaitól még a II. kerület szocialista polgármestere is elhatárolódott.

Őrsi Gergely a Mediaworks Hírcentrumnak megerősítette, hogy szerinte az építési szabályok mindenkire vonatkoznak, azok megkerülését pedig szankcionálni szükséges. Arra a kérdésre viszont, hogy szerinte le kellene-e mondania Tordai Bencének, mellébeszélésbe kezdett:

Hangsúlyozni szeretném, hogy mint önkormányzat a sajtóból értesültünk erről. A kormányhivatal tud ebben az ügyben állást foglalni.

A Párbeszéd új társelnöke cáfolta, hogy ne lett volna engedélye. A képviselő kiemelte: az épületre nem vettek fel sem csokot, sem hitelt, újlipótvárosi lakásuk eladásának árából tudták azt megvásárolni és „felújítani”. Ugyanakkor arról a képviselő nem beszélt, hogy mennyiért adták el a szóban forgó újlipótvárosi ingatlant, és az új ház pontosan mennyibe került.

Őrsi Gergely polgármester és szövetségese, Tordai Bence.Forrás: Facebook

Tordai egyébként 2018 óta országgyűlési képviselő, azóta minden évben vagyonnyilatkozatot kell tennie, amelyekben már szerepel a II. kerületi ingatlan, de a pénzmozgásokat és a megtakarításokat nézve korántsem találhatóak ilyen mértékű összegek. Vagyonnyilatkozatából mindössze annyi látható, hogy

A KÉPVISELŐ MEGTAKARÍTÁSAI ELTŰNTEK, ÉS EGY KÖRÜLBELÜL HÚSZMILLIÓ FORINTOS LAKÁSHITELNÉL ADÓSTÁRSKÉNT VAN FELTÜNTETVE.

Ha bebizonyosodik, hogy

A HÁZ ENGEDÉLY NÉLKÜLI, ILLEGÁLIS ÉPÍTKEZÉSNEK MINŐSÜL, ÉS MINT ILYET, EGYÉRTELMŰEN LE KELL BONTANI. 

Márpedig a felvételeken jól látható, hogy az új ház nem a régi helyén van. Így nem lehet felújítás, így nem is lehetett rá engedély. Vagyis a bontást el kell rendelni.

Forrás: Origo

Hirdetés