Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Holnapra a kócosnak vége lesz – lemondott Boris Johnson két minisztere is

Hirdetés

Boris Johnson üzenete: „Vérbe kell mártanotok a kezeteket ahhoz hogy engem leváltsatok!”

Tegnap óta már 44 miniszter és kormánytag mondott le Angliában.

Július 5-én, kedden lemondott Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter.

Hirdetés

Sunak azzal indokolta a lemondását, hogy a jövő heti, gazdaságról szóló közös beszédükre készülve világossá vált számára, hogy alapvető különbségek vannak abban, ahogy megközelítik a problémákat, Javid pedig röviden, egy mondatban összefoglalva azzal zárta a lemondását, hogy Johnson elvesztette a bizalmát.

A BBC szakértőjének Johnson egyik legközelebbi szövetségese azt mondta, holnap ilyenkorra vége lesz mindennek. „Egy miniszterelnök sem élheti túl, ha két magasrangú minisztere is így mond le” – magyarázta az informátor.

Az ellenzék vezetője, a Munkáspárt elnöke, Keir Starmer sem hagyta természetesen szó nélkül a dolgot.

Hirdetés

Starmer kijelentette, hogy szerinte egyértelmű, hogy a kormány ezekben a pillanatokban omlik össze.

Johnson szerinte megszégyenítette a hivatalát, a most lemondott miniszterek pedig bűnrészesek ebben, hiszen mindvégig tudták, kit támogatnak.

A Konzervatív Pártban egymást érték a botrányok.

Hirdetés

A sorozat a partygate-ként elhíresült botránnyal kezdődött. 2021 novemberében kiderült, hogy a Johnson-kormány a szigorú járványügyi szabályok ellenére több bulit is tartott.

Az elmúlt hetekben aztán Neil Parish parlamenti képviselőről derült ki, hogy legalább kétszer munka közben pornót nézett a telefonján, ami tovább borzolta a kedélyeket.

A dolog odáig fajult, hogy június 6-án a párt alsóházi frakciója bizalmi szavazást tartott Johnson ellen, amit a végül Johnsonnak sikerült megúsznia.

Hirdetés

A legutolsó botrány pedig június 30-án robbant ki, mikor is Chris Pincher frakcióvezető-helyettes, Johnson korábbi főtanácsosa lemondott, miután annyira berúgott, hogy fogdosni kezdett két férfi képviselőt egy londoni klubban.

Ha ez nem lett volna már önmagában is elég, nem sokkal később kipattant, hogy Johnson tudott róla, hogy a Pinchernek már korábban is voltak hasonló ügyei. Sőt, Johnson nem csak tudott róla, hanem szeretett is viccelődni vele.

Johnson ma, július ötödikén próbált volna kimosakodni a dologból egy őszintének szánt és komolyan hangzó vallomással, miszerint sajnálja, hogy kormányzati feladatot adott Pinchernek, de a terveit keresztbe húzták a lemondásokkal.

Hirdetés

Forrás: Azonnali

Hirdetés