Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Pravda: Magyarországnak meg kell kapnia Kárpátalját – idézik a volt román külügyminisztert

Hirdetés

Az idősebbek még emlékeznek az szovjet idők hivatalos pártlapjára a Pravdára. Szinte minden nap megjelent legalább egy cikk az SZKP napilapjából a Népszabadségban. Most egy “szenzációt” közöltek az utódok.

A Pravda internetes oldala ugyanis arról cikkezik, amit a közelmúltban több európai médium is terjesztett, miszerint a volt román külügyminiszter Andrei Marga annak az elképzelésének adott hangot, hogyan is kell felosztani Ukrajnát, mivel az ország természetellenes határok között fekszik.

A Pravda úgy fogalmaz:

Hirdetés

A volt román külügyminiszter Andrei Marga kijelentése a felháborodás viharát váltotta ki Kijevben. Romániához azonban más országok is csatlakoztak, akik szintén területeket szeretnének maguknak venni.”

Természetesen ez az állítás tételesen nem igaz.

A lap azt a címet adta a cikknek, hogy

Hirdetés

Magyarország és Lengyelország szinte készen áll arra, hogy megossza Ukrajnát Romániával és Oroszországgal

Hogy az olvasó számára könnyebben elképzelhetővé tegyék a tervezetet, egy térképet is mellékeltek a cikkhez, mely egyébként a közösségi oldalakon kering.

Hirdetés

Idézik a lapban Marga kijelentését, miszerint:

  • Magyarországnak meg kell kapnia Kárpátalját,
  • Lengyelországnak Galíciát,
  • Romániának Bukovinát,
  • Oroszországnak pedig egész Dél-Ukrajna területe jár.

Mindenesetre a Pravda cikkének a címe, szinte tényként közli ezt a tervezetet, minta a megemlített országok már megállapodtak volna ebben a területi kérdésben. Nagyon érdekes, hogy ezt a kérdést éppen egy román feszegeti, aki ráadásul egykor országa külügyminisztere volt.

A dolognak azonban több szépséghibája is van. Ezek közül kettő kifejezetten markáns.

Hirdetés
  • 1. Andrei Marga elfelejtkezett Romániának Magyarországgal szembeni adósságairól, Erdélyről, annak a trianoni békediktátum következtében történt senki által meg nem szavazott, de teljesen törvénytelenül Romániához csatolásáról, és elfeledkezett Székelyföld autonómiájának kérdéséről is.
  • 2. Magyarország és a magyar diplomácia még csak nem is reagált erre a provokációra.

Marga úr jobban tette volna, ha egykoron külügyminiszterként azon szorgoskodott volna, hogy lépéseket tegyen Székelyföld autonómiájának kérdésében. A Pravda pedig jobban tenné, ha nem közölne olyan állítást egyik hírének a címében, amely tételesen nem igaz.

Az persze más kérdés, hogy Trianon igazságtalanságát egyszer mindenképp rendezni kell, csakhogy ennek sajnos még nem jött el az ideje, és leginkább nem ezekben a háborús és a jövőt teljesen kiszámíthatatlanná tevő világátalakító időkben.

Forrás: NIF

Hirdetés

 

Hirdetés