Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

„Addig nem járulunk hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság ülésezéséhez, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat”

Hirdetés

Évek óta világos, hogy a magyar kormány egészen addig nem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésezéséhez, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben az M1 aktuális csatornán élőben közvetített nyilatkozatában.

A tárcavezető a NATO külügyminiszteri üléséről nyilatkozva, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Financial Times című brit lap értesüléseit, amelyek szerint Magyarország ezúttal sem járult hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság összehívásához, így az ukrán külügyminiszter csak a munkavacsorán vesz majd részt.

„Ez nem új keletű magyar álláspont, már évekkel ezelőtt világossá tettük, hogy mindaddig, amíg a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség nem kapja vissza azokat a jogokat, amelyek őket megilletik, addig a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésének összehívásához Magyarország nem járul hozzá” – szögezte le.

Hirdetés

Szijjártó Péter hangsúlyozta: amióta kitört az ukrajnai háború, azóta mindenki láthatja, tapasztalhatja, hogy hazánk nem emlegeti fel a kárpátaljai magyarok jogaival kapcsolatos kérdéseket.

„Nem emlegetjük fel őket, de nem is felejtettük el ezeket az ügyeket”– fogalmazott.

„Reméljük, hogy minél előbb vége lesz a háborúnak, és ha vége lesz a háborúnak, akkor majd lesz lehetőségünk  arra, hogy ezeket a kérdéseket újra megvitassuk” – tette hozzá.

Hirdetés

„Ettől az álláspontunktól nem tudunk visszalépni és nem is akarunk”

– közölte, aláhúzva, hogy a kormány továbbra is rendkívül fontosnak tartja az ukrajnai magyar kisebbség jogainak biztosítását.

A miniszter végül arról számolt be, hogy a NATO-Ukrajna Bizottság ülésével kapcsolatban egy informális, úgynevezett non-paper jellegű kezdeményezést tettek, amelyet Magyarország és Törökország nem írt alá.

Hirdetés

„Én azt gondolom, hogy azon konzultációs igényeknek, amelyeket a NATO tagállamai megfogalmaztak, megfelelő platformot ad az, hogy ma este informális tanácskozás keretében itt részt vesz az ukrán külügyminiszter” – mondta.

Hirdetés

Hirdetés