Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthonSport

Elhunyt Mészöly Kálmán

Hirdetés

Hosszú betegség után elhunyt Mészöly Kálmán. A Vasas legendája 81 éves volt.

A tragikus hírről Mészöly Géza, az egykori legendás labdarúgó fia tájékoztatta a sportal.hu-t.

Mészöly Kálmán 1941. július 16-án Budapesten született. Már tizenegy évesen a III. kerületi TTVE csapatában rúgta a labdát, 1959-ben igazolta le a Vasas SC. Az angyalföldi klubhoz visszavonulásáig, 1972-ig hű maradt, a csapat meghatározó tagjaként 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Minden idők egyik legjobb magyar középhátvédje 32 gólt is szerzett, remekül fejelt és általában ő rúgta a tizenegyeseket. A Vasassal négy bajnoki cím (1961, 1962, 1965, 1966) mellett három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották.

Hirdetés

1961-ben lett a válogatott tagja, a következő tíz év alatt 61 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, a Vasas játékosai közül e téren máig ő a csúcstartó. A nemzeti tizenegyben hat gólt szerzett, ebből négyet tizenegyesből, s háromszor volt Európa-válogatott.

A Szőke Szikla becenévre hallgató védő két világbajnokságon vett részt, a válogatott 1962-ben Chilében és 1966-ban Angliában is a negyeddöntőig jutott. Angliában a csoportmérkőzések során világszenzációt keltve 3-1-re győzte le a kétszeres világbajnok Brazíliát, a harmadik gólt Mészöly vágta be tizenegyesből. A mérkőzést a rádióban közvetítő Szepesi György szerint a lövés előtt a csapatból senki sem mert odanézni, Mészöly a mérkőzést kiugrott válla miatt felkötött karral játszva fejezte be.

1964-ben részt vett a futball történetének második, Spanyolországban rendezett Európa-bajnokságán (hivatalosan Európai Nemzetek Kupája), ahol a válogatott a bronzmérkőzésen 3-1-re verte Dániát. 1969-ben ő is ott volt Marseille-ben a magyar labdarúgás történetében vízválasztót jelentő, a csehszlovákok elleni, 4-1-re elvesztett pótselejtezőn, ez volt az első alkalom, hogy a válogatott nem jutott ki a világbajnokságra. A „magyar futball Mohácsa” után hangzottak el Mészöly szájából a keserű szavak: „a mi időnk lejárt…” Később azt mondta: ő úgy gondolta, hogy változtatni kell a szemléleten, az MLSZ vezetésén, de a sportvezetés szó szerint értette és a harmincon felüli játékosokat „öregnek” minősítette.

Hirdetés

Visszavonulása után, 1972-től a másodosztályú Ganz-Mávag SE, majd a Budafoki MTE vezetőedzője lett, 1974-ben megszerezte a labdarúgó-szakedzői diplomát, 1982 óta mesteredző. 1976-tól Békéscsabán dolgozott, 1978-80 között és 1983-84-ben a Vasas SC vezetőedzője volt, a csapattal 1980-ban bronzérmet szerzett a bajnokságban. 1985-ben a török válogatott szövetségi kapitánya, 1985-86-ban a Fenerbahce, 1986-ban az Altay Izmir vezetőedzőjeként tevékenykedett.

1988-ban, amikor a Zalaegerszegi TE szaktanácsadójaként dolgozott, egy bajnoki találkozó után bundagyanú miatt fél évre eltiltották a labdarúgástól, ezután egy idényen át ismét a Vasas vezetőedzője volt. Az 1991-92-es idényben a szaúd-arábiai al-Ittihád, 1993-94-ben ismét a Vasas csapatánál edzősködött.

Szövetségi kapitányként 61 mérkőzésen ült a kispadon. Először 1980-1983 között, amikor irányításával a nemzeti csapat első helyen jutott ki az 1982-es spanyolországi világbajnokságra abból a csoportból, ahol Anglia és Románia is szerepelt. A válogatott első mérkőzésén 10-1-re győzött Salvador ellen, máig ez – holtversenyben – a legnagyobb gólkülönbségű győzelem a világbajnokságok történetében és az egyetlen mérkőzés, amelyen az egyik csapat kétszámjegyű eredményt ért el. Ezután azonban sima vereség következett Argentínától és döntetlen Belgiummal, a csapat így a harmadik, nem továbbjutó helyen végzett csoportjában. Mészöly Kálmán másodszor 1990-91-ben lett szövetségi kapitány, 18 mérkőzésen át vezette a nemzeti csapatot, de a svédországi Európa-bajnokságra nem sikerült kijutni. 1994-ben harmadik alkalommal is elvállalta a kapitányi posztot, de miután az angliai Eb-re nem jutott ki a csapat, 1996-ban lemondott.

Hirdetés

1998-tól a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga társadalmi elnöke, majd szakmai igazgatója, 2007-ig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tanácsadója volt, 2011-ben klubtanácsadóként visszatért a Vasas-Híd labdarúgócsapatához. Szaktanácsadóként szerepet vállalt a 2012-es Eb megrendezéséért folytatott kampányban.

Mészöly Kálmánt 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben Pro Urbe díjat kapott. 2013-ban a Vasas életműdíjat adományozott neki, 2016-ban Csík Ferenc-díjat kapott. 2018-ban megkapta a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját, és Budapest díszpolgárává választották.

2014-ben jelent meg A Szőke Szikla életregénye című életrajzi regénye, amelyet Sinkovics Gáborral közösen írt. Két fia is a labdarúgásban dolgozik: ifjabb Mészöly Kálmán és Mészöly Géza is edző lett, Géza játékosként a válogatottságig jutott, és az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Hirdetés

 

Hirdetés