Stoffán György: Hajnali gondolatok az emberi butaságról
Nézem a felkelő napot, a szunnyadó természetet, amelynek álmát megzavarni alávaló dolog, hiszen a természet, az álomba merülő fák, az illatos, felszántott föld, a cserjék és a málnabokrok adják nekünk, embereknek a mindennapi betevőt. Bennük gyönyörködhetünk, hűsölhetünk árnyékuk alatt a nyár, izzasztó melegében, és télen a pincéből is az Ő ajándékaikat hozzuk fel egy sülthöz savanyúságként, vagy üdítő befőttként… És mégis! Mi, emberek vagyunk ennek a teremtett és gyönyörködtető világnak a legnagyobb ellenségei. Mint, ahogyan ellenségei vagyunk önmagunknak, és embertársainknak is. Hiszen, nem látjuk a teremtés nagyszerűségét, s azt, hogy a bolygó értékei, ajándékai nem tőlünk vannak, nem a mi eszünk termékei, hanem nekünk adatott Kánaán lehetne, ha olyannak ismernénk el, amilyennek, és amiért kaptuk. Élhetnénk egymás mellett boldogan, egymást segítve, szeretve, tisztelve… De nem!
Gyűlöljük egymást, mert keresztény, mert zsidó, mert arab, orosz vagy magyar… noha minden népnek megvannak azok a csodái, amelyekkel más népeknek is adni tudnának ahelyett, amit más népektől kapnak. Ám ezt, az emberiség már nem tudja felmérni napjainkban. Mert az emberiség egy beszélni tudó, gondolkodásra képes szörnyeteggé vált… azzá tették. Mind önmagára nézve, mind a teremtett világra nézve veszélyes. A Teremtő semmibevétele, az embereknek adott „használati utasítás” elvetése, a kapzsiság és a pénzimádat, a kapzsiságból és az irigységből kihajtott gyűlölet és öldöklés, immár olyan alapvető tulajdonsága lett, mintha e nélkül élni sem tudna. Pedig, csak e nélkül tudna élni! Boldogan, kiegyensúlyozottan, szeretetben.
Mit látunk e helyett a világban?
Fegyvereket, katonákat, gyilkolást, bombázásokat, éhséget, éhező és éhen halt gyermekeket, gazdasági ámokfutást, amely alárendeli az embert, az emberi életet a pénznek, és néhány nagycsalád eszeveszett harácsolásának leszünk az áldozatai úgy, mert ezek a nagycsaládok megvásárolják a gerinctelen, aljas, ember- és teremtésellenes politikusokat, akik gondolkodni képtelenek ugyan, azonban a pénz az istenük. Pénzért a saját gyermekeik jövőjét is odaadják, eladják, nem gondolva arra, hogy a szerzett, árulásért és gyilkosságsorozatért, háborúért kapott vagyont nem teszik melléjük a fadobozba… Aljas gerinctelen senkik vezetik ma a világot, és két pofára zabálják az „Éva által” letépett almát, amelyet a kígyók kínálnak nekik.
A tébolyult és sátáni kor tehát, ma már nem hozható helyre… elpusztítja a háború, az ostobánál ostobább törvények, a hazugság, a demokráciának nevezett nihilizmus, amelyet a pénz istene, a gazdaság templomaiban, azaz, a bankokban felhalmozott aranyrudak irányítanak. Ostoba hatalmak vitáznak földterületek fölött, mintha a bolhák veszekednének azon, hogy kié a kutya, amelynek ázott és büdös szőre között élnek…
Közben a Természet, a maga nyugalmával és erejének tudatában pihen, erői pedig, védik és helyreállítják, amit a buta, esztelen és pénzimádó emberiség semmivé igyekszik tenni pénzért és hatalomért. Mert a természetnek hatalma van arra, hogy ezt a gondolkodásra képtelen és önző világot megsemmisítse, és létrehozzon egy új, okosabb, értelmesebb és bölcsebb emberiséget, amely felfedezi és megbecsüli majd a Teremtés csodáját, a napfelkeltét, a teremtett világ szépségeit… és benne a Teremtőt, mindenható és szerető Istent…
Nézem a felkelő napot, a szunnyadó természetet, amelynek álmát megzavarni alávaló dolog, hiszen a természet, az álomba merülő fák, az illatos felszántott föld, a cserjék és a málnabokrok adják nekünk, embereknek is a mindennapi betevőt… És szomorú vagyok…
Stoffán György