Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Egymásra mutogatnak a brüsszeli korrupciós ügy gyanúsítottjai

Hirdetés

Eva Kaili, az Európai Parlament korábbi baloldali alelnöke a korrupciós botrány ellenére sem adja vissza a képviselői mandátumát, amiből arra lehet következtetni, hogy még nem mondott le róla, hogy folytatja politikai pályafutását – írta meg a Metropol. A lap emlékeztetett rá, hogy ezzel egy időben védői jogi offenzívát készítenek elő, annak reményében, hogy védencüket szabadon engedik. Jogi csapatának vezetője, Mihalisz Dimitrakopulosz folyamatos támadásban van.

Most azzal vádolja a belga hatóságokat, hogy megpróbálják „kimeríteni, megtörni” ügyfelét, hogy olyan bűncselekményeket valljon be, amelyeket nem követett el.

Az ügyvéd visszatérő állítása, hogy a nőt bizonyos értelmezésben „középkori” kínzásnak vetik alá, és egyáltalán nem tartják tiszteletben jogait, hogy így csikarják ki vallomását. Például:

Hirdetés
  • Elvették tőle a kabátját, és nem adták neki vissza. Mikor kért egy extra takarót, nem adtak neki, pedig 20 Celsius-fok alatti volt a hőmérséklet.
  • A cellájában folyamatosan, este is ég a lámpa, ami miatt nem tud rendesen aludni. Márpedig ez alvásmegvonásnak számít.
  • Egyébként is már 16 órát kellett magánzárkában töltenie.
  • Kétéves kislánya eddig csak kétszer látogathatta meg.
  • Élőben és telefonon is minden beszélgetést lehallgatnak.

„Vannak ENSZ-egyezmények, melyek szerint az alvásmegvonás kínzásnak minősül. A hideg szintén egy kínzási módszernek számít, amely a középkorban bevett gyakorlat volt, de úgy tűnik, hogy egyes országokban még a napjainkban is alkalmazzák” – idézte a Metropol a görög sztárügyvédet.

Leszögezték, hogy a nyomozóktól kezdve a börtönőrökön át egészen az ügyészekig, mindenki ellen pert fognak indítani a fogvatartási körülmények miatt.

Panzerire kennének mindent

Hirdetés

Úgy tűnik, a védelem másik taktikája, hogy próbálnak minden felelősséget az ügy másik gyanúsítottjára, Antonio Panzeri korábbi baloldali olasz EP-képviselőre kenni. A jogi csapat szerint Eva Kaili kizárólag azért van még mindig börtönben, mert a férfi hamisan tanúskodott. A belga ügyészség tájékoztatása szerint az egykori olasz politikus beismerő vallomást tett, együttműködik a hatóságokkal, információkat szolgáltat, cserébe az enyhébb – valószínűleg legfeljebb öt évig terjedő – börtönbüntetésért. Elismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

Eva Kaili ügyvédei szerint viszont a 68 esztendős Panzeri szeretne minél előbb túl lenni az ügyön, illetve mindent megtesz, hogy megvédje szintén gyanúba keveredett feleségét és lányát. Ezért attól sem riad vissza, hogy másokat – akár ártatlanokat is megvádoljon.

„Panzeri a legmegbízhatatlanabb ember ebben az ügyben” – érveltek a védők, akik szerint ezt a belga hatóságok is pontosan tudják, csak a beismerő vallomás reményében húzzák az időt.

Hirdetés

Eva Kaili szabadon engedése viszont kockázatos lépés lenne. A jegyzőkönyvek szerint a korrupciós ügyben éppen azért használták az EP-képviselő brüsszeli otthonát, mert mentelmi joga miatt a belga hatóságok hathatós indok nélkül nem tarthattak nála házkutatást. A pénz megőrzése azért volt éppen az ő feladata, mert az uniós testület alelnökeként érinthetetlennek tűnt. Fennáll a veszélye annak is, hogy megpróbál bizonyítékokat eltüntetni. Letartóztatása után nem sokkal apját is őrizetbe vették, miután egy készpénzzel teli bőrönddel próbált elmenekülni egy brüsszeli hotelből.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés

Hirdetés