Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Égő roncsok hullottak az olasz városra, miután összeütközött két katonai gép

Hirdetés

Összeütközött a levegőben két katonai gyakorlógép a Róma szomszédságában fekvő Guidonia Montecelio felett, írja az MTI. A két pilóta meghalt, az egyik kisgép a városra zuhant – derül ki az esetről megjelent videókon. Ezeken az látszik, hogy autók gyulladtak ki, az Express szerint a lakosságot egy időre evakuálták a területről.

Az olasz légierő két kisebb gépe gyakorlatozás közben ütközött össze. A Corrierre della Sera szerint az egyik gép roncsait a városon kívüli mezőn, a másikét a Viale Roma és a Via delle Margherite magasságában lévő házak között találták meg.

Hirdetés

Az olasz lap úgy tudja, négy légcsavaros, feltehetően SIAI-Marchetti S208-as típusú katonai gyakorlógép hajtott végre közös repülést egymástól körülbelül három méter távolságra. A leszállási manővernél a hármas és a négyes repülőgép elszakadtak a köteléktől, hogy megkezdjék a katonai repülőtér kifutópályájának megközelítését.

Az ütközés ismeretlen okokból történt, körülbelül 1500 láb, azaz 500 méter magasságban. Két olyan repülőgépről volt szó, amelyek több mint negyven éve álltak szolgálatban, de tökéletes állapotban voltak. A pilótanövendékek kiképzésére használják őket, nincs rajtuk fekete doboz és ejtőernyő. Ezeket a négyüléses, ultrakönnyű gépeket lassú, veszélyt jelentő repülőgépek elfogására is használják, de vitorlázórepülők vontatására is.

Hirdetés

 

Hirdetés