Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Szerb elnök: a Putyin elleni elfogatóparancs egy lépés az emberiség legnagyobb konfliktusa felé

Hirdetés

Aleksandar Vucic szerb elnök a harcok kiszélesedésére számít. Az államfő a Vlagyimir Putyin elleni elfogatóparancs kapcsán nyilatkozott úgy, hogy a háború további eszkalálódása felé tart a világ.

Aleksandar Vucic pénteken a szerémségi körzetbe látogatott, ahol reagált az orosz elnök ellen kiadott letartóztatási parancsra. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin ellen pénteken.

A szerb államfő újságíróknak úgy fogalmazott: attól tart, hogy az összetűzések olyan irányba tartanak, hogy akkora harcok lesznek, amilyenek még soha nem voltak.

Hirdetés

“Van-e valakinek esze pontot tenni a dolog végére, bárkinek a világon, megérti-e valaki, hogy milyen következmények felé tartunk?” – tette fel a kérdést Vucic.A köztársasági elnök aláhúzta: a továbbiakban is arra törekszik majd, hogy Szerbia megvédje saját magát és a békéjét.

“Nálunk is vannak felelőtlen emberek, akik alig várják, hogy belesodorják az országunkat az őrületbe, mintha bármi szükségünk lenne erre” – emelte ki Aleksandar Vucic.Megjegyezte: egyre komplikáltabb a helyzet, ebből ki kell maradni.

Hirdetés

Aleksandar Vucic szombaton az észak-macedóniai Ohridba utazik, ahol Albin Kurti koszovói kormányfővel és az Európai Unió képviselőivel tárgyal Belgrád és Pristina viszonyának normalizálásáról.

Szerbia az orosz ukrán helyzet kapcsán kiállt Ukrajna területi integritása mellett, de nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen.

Forrás: V4NA

Hirdetés

Hirdetés