Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Beperlik a Netflixet a történelemhamisításáért

Hirdetés

Felháborodtak Egyiptomban, amiért szeretett Kleopátrájukat feketeként ábrázolta a streamingszolgáltató.

Mint ahogy azt korábban a 888 is megírta: a Netflix készített egy dokumentumfilmet Kleopátra királynő életéről és viharos korszakáról, amelyben fittyet hányva a történelmi bizonyítékoknak, megváltoztatták az uralkodó etnikai hovatartozását. A sorozatban Kleopátrát egy színes bőrű színésznő alakítja, szembemenve azzal az elfogadott ténnyel, miszerint a „Nílus királynője” görög származású volt.

Hirdetés

Mahmoud al-Semary egyiptomi ügyvéd a „Kleopátra királynő” dokumentumfilm előzetesének megjelenése után

keresetet nyújtott be az ügyészséghez  

a Netflix egyiptomi platformjának leállításáért.

Hirdetés

Az egyiptomi ügyvéd a film készítőinek felelősségre vonását követelte, valamint a Netflix vezetőségét hibáztatta, amiért részt vettek „ebben a bűncselekményben”.

Követelte továbbá az ügy alapos kivizsgálását, illetve

a Netflix streamingszolgáltatásának szüneteltetését Egyiptomban.  

Hirdetés

A streamingszolgáltató ellen benyújtott panasz szerint: „A Netflix platformon megjelenített tartalmak többsége nem felel meg az egyiptomi értékeknek”.

Hozzátette, hogy a film előzetese, amely világszerte több millió nézőt vonzott, ellentmond az egyiptomi történelemnek.

Az ügyvéd szerint a dokumentumfilm az afrocentrizmust népszerűsíti, amelynek célja

Hirdetés

az egyiptomi identitás eltorzítása és eltörlése.  

A feljelentésben „hamisítással” is megvádolták a dokumentumfilm készítőit és a platform vezetőségét.

Zahi Hawass régész, korábban egyiptomi régiségügyi miniszter „a tények meghamisításának” nevezte Kleopátra királynő fekete nőként való ábrázolását, hozzátéve:

Hirdetés

Kleopátra görög volt, ami azt jelenti, hogy fehér bőrű volt, és nem fekete.

Forrás: Origo

 

Hirdetés