Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Itt az elképesztő amerikai világháborús provokáció

Hirdetés

Egy orosz professzor nemrég arról beszélt, hogy Szerbiának csatlakoznia kellene Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez, BRICS-hez és Sanghaji Együttműködési Szervezethez – számolt be róla a Mandiner.

„A Nyugat mindent megtesz azért, hogy felforrósítsa a koszovói helyzetet – mondta Alekszandr Guszev professzor, a politikatudományok doktora a RIA Novosztyinak. A professzor a napokban történt koszovói zavarágsokról beszélt a hírügynökségnek, amelyek szerinte azért robbantak ki, mert Washington azokkal próbálja befolyásolni Belgrádot.

A professzor elmondta, hogy Alekszandr Vucsics, szerb elnöknek „nyilvánosan be kell jelentenie” hogy kezdeményezni csatlakozását az Oroszország által vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (CSTO).

Hirdetés

Guszev szerint a Nyugatnak fontosak az eszkalálódó konfliktusok, és „ha most egy újabb konfliktus robban ki a Balkánon az nagyon jó az amerikaiaknak” – fogalmazott. A professzor azt is megjegyezte, hogy Moszkva néhány évvel korábban már javasolta a belgrádi vezetés számára, hogy csatlakozzanak a CSTO-hoz, BRICS-hez és Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) is.

Forrás: Origo

Hirdetés

Hirdetés