Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthonSport

Tüntetés szerveződik Szófiában a bolgár-magyar előtt, konzulok segítik az ott szurkoló magyarokat

Hirdetés

„Információink szerint mintegy 300 magyar szurkoló döntött úgy, hogy a zárt kapuk ellenére a helyszínre utaznak, az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy a mérkőzés kezdete előtt 17 órakor bolgár szurkolók tüntetést szerveznek a Levszki stadion előtt” – írta Szijjártó Péter külügyminiszter, a csütörtöki, végül Szófiában megrendezésre kerülő bolgár-magyar focimeccs előtt.

A miniszter közölte, hogy négy helyszínen konzulok is segítik majd a magyarokat:

– egy konzul a repülőtéren,

Hirdetés

– egy a stadionnál,

– kettő pedig a szurkolók által a közös meccsnézés helyszíneként megjelölt helyszínen teljesít majd szolgálatot.

Szijjártó hozzátette, hogy baj esetén a magyarok hozzájuk tudnak majd fordulni. „Vigyázzanak magukra! Hajrá magyarok!” – írta a külügyminiszter.

Hirdetés

Az, hogy Szófiában, zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzését csak két napja dőlt el: korábban a bolgár szövetség azt közölte, hogy nem Szófiában, hanem Plovdivban és zárt kapuk mögött kívánja megrendezni a novemberi 16-i mérkőzést, amire az UEFA áldását adta. Utána kiderült, hogy az október végén megválasztott plovdivi polgármester viszont nem szeretné, ha ott lenne a meccs, és megtiltotta az eseményt.

Hétfőn Kardzsali városa jelentkezett be, hogy helyet adnának a meccsnek, a polgármester szerint az újabb változtatás engedélyezésére engedélyt is kértek az UEFA-tól, a jelek szerint azonban ezt nem kapták meg, így végül mégis Szófiában rendezik az összecsapást.

Csütörtök este azért játszik a magyar fociválogatott, hogy 1986 után először jusson ki egy nagy tornára egyenes ágon. Bulgária a 84., Magyarország a 30. a világranglistán, papíron nem lehet gond, de a futball kiszámíthatatlansága most a bolgárokat segítheti.

Hirdetés

VH – MN

Hirdetés

Hirdetés