Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Egy mexikói turistát öten erőszakoltak meg az Eiffel-toronynál

Hirdetés

Ezt a 24 éves férfit, akit kedden tartóztattak le Nanterre-ben (Hauts-de-Seine), azzal gyanúsítják, hogy tagja volt annak a csoportnak, akik 2023 júliusában szexuálisan bántalmaztak egy 27 éves turistát a párizsi Champ-de-Marsban. . Vádat emeltek ellene „csoportos nemi erőszakért”

Több hónapos nyomozás után a francia nyomozók egy kábítószerrel kapcsolatos ügy nyomán elfogtak egyik állítólagos elkövetőt. Az algériai férfi kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről, utcai rablásokról és zsarolásról is ismert – írja a Le Parisien.

Kilenc hónappal azután, hogy egy mexikói turistát július 26-án éjjel a párizsi Champ-de-Mars-on több ismeretlen támadó csoportosan megerőszakolta, a párizsi rendőrségi prefektúra 3. kerületi rendőrkapitányságának nyomozói letartóztattak egy gyanúsítottat. Információk szerint a 24 éves férfit április 23-án, kedden tartóztatták le a Nanterre-ben. „Csoportos nemi erőszak” miatt vádat emeltek az algériai állampolgár ellen, aki ellen a nyomozóknak súlyos terhelő bizonyítékok állnak rendelkezésére.

Hirdetés

Az ügyész indítványozta előzetes letartóztatását.

A 27 éves nő első beszámolója szerint a támadás éjszaka történt, hajnali 2 óra körül, amikor három mexikói barátjával ünnepeltek. Az Eiffel-torony környékén (7. kerület) a turistát „nagyon keserű” sörrel kínálta meg az egyik támadója, anélkül, hogy barátai észrevették volna. Állítása szerint a mexikóit ezután több férfi a Champ-de-Mars-on néhány bokor felé vonszolta. Ekkor már nem érezte magát beszámíthatónak, és úgy érezte, hogy már nem ura önmagának. Ezt a furcsa ízű italra fogta. Az elsőként beavatkozó rendőrök az áldozatot „súlyos sokkos állapotban” és „mindkét lábán vérömlennyel” találták meg.

VH

Hirdetés
Hirdetés