Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Ilyen ravasz módon nyerné meg a háborút az orosz hadsereg?

Hirdetés

Vészjósló forgatókönyvet vetítettek előre, a vártnál hamarabb érhet véget a háború? – ezzel a címmel közölt cikket az Index.hu hírportál a BBC-re hivatkozva. E szerint Oroszország már idén megnyerheti a háborút, de nem az ukrán védelem összezúzásával és jelentős területek elfoglalásával, hanem az ukránok harci kedvének megtörésével.

A lap Richard Burrons tábornok, a brit egyesített erők volt parancsnokának véleményét idézte, aki „komoly kockázatot” lát az ukrán vereségre már idén.

– Ukrajna úgy érezheti, hogy nem győzhet. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor felmerül a kérdés, hogy miért kell az embereknek továbbra is harcolniuk és meghalniuk csak azért, hogy megvédjék azt, amit nem lehet megvédeni – mondta Burrons, és megjegyezte, hogy az ukrán társadalom egyelőre még nem jutott el erre a fordulópontra.

Hirdetés

A tábornok szerint az oroszok ki akarják használni a súlyos fegyverhiánnyal küzdő ukrán hadsereg szorult helyzetét, és nyáron nagy offenzívát indítanak ellenük. Úgy véli, ha sikerül valahol áttörniük, az hatalmas csapás lesz az ukránok moráljára.

Ahogy azonban Jack Watling, a brit Whitehall agytröszt vezető kutatója kifejtette, Oroszország stratégiai célja idén talán nem is a területi nyereség, hanem az, hogy megpróbálja lerombolni Ukrajna morálját és meggyőzni nyugati támogatóit arról, hogy a további ellenállás reménytelen. Watling kiemelte, hogy az oroszok nyári offenzívája mindenesetre „nem vezetne a konfliktus döntő befejezéséhez”.

– A legvalószínűbb kimenetel az lesz, hogy Oroszország előnyre tesz szert, de nem tud áttörni. Nem rendelkezik elég nagy vagy jó erőkkel ahhoz, hogy egészen a Dnyeper folyóig ütközzön… de a háború Oroszország javára fog fordulni – ért egyet Burrons tábornok az elemzővel.

Hirdetés

Arról, miért lehet az, hogy Moszkva lassan halad előre Ukrajnában, éppen most írtunk cikket, ennél többet nem tudunk e témában elmondani. Azt a kérdést ugyanakkor érdemes feltenni: ha a globalisták ilyen jól tudják, hogy az idő nem Ukrajnának dolgozik, akkor miért nem veszik rá Zelenszkij elnököt a tárgyalásos rendezésre?

Minél később ülnek le az asztalhoz, Moszkva annál többet fog kérni, és a térképre mutatva Putyinnak lesz is mire hivatkoznia…

A vereséget vagy úgy is mondhatnám, hogy a veszteséget nehéz beismerni, de még mindig jobb előbb, mint később, mert a deficit csak növekszik! Hajrá színészelnök! Légy bátor jó döntést hozni Ukrajna érdekében!

Hirdetés

Forrás: Bekezdések.hu

Hirdetés