Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Kocsis Máté a CPAC színpadáról üzent Magyar Péternek

Hirdetés

A Fidesz frakcióvezetője szerint a globalisták nem fogják feladni, ha kell, újabb figurákat vásárolnak, olyanokat, akiknek fontos a pénz.

Csütörtök reggel kezdődött a harmadik CPAC Hungary Budapesten, amelyet idén is az Alapjogokért Központ szervezett. A rendezvényre szokás szerint számos jobboldali-populista politikust hívtak meg: a megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök beszélt, délután pedig Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is felszólalt.

Beszédében Kocsis a nemzetközi közönségnek leginkább azt próbálta megmagyarázni, miért is olyan fontos, hogy Magyarország megvédje a szuverenitását. Ehhez először azt fejtette ki, kik is a szuverenitás ellenségei: a nyílt társadalom és annak hívei, akik „a globalisták radikális szárnyát” alkotják.

Hirdetés

A Fidesz frakcióvezetője szerint a nyílt társadalom elsőre szépen hangzik, hiszen azt hirdeti, hogy erőszakmentes, pacifista és korlátlan szabadságjogot ad. A valóságban azonban az országoknak háborút, az egyéneknek elvesztett jogokat, a nemzeti közösségeknek pedig alárendeltséget hoz és arra idomítja a nemzeteket, számolják fel magukat.

„Ez egy armada és puska nélküli gyarmatosítás, aki ezzel szembeszáll, az populista, diktatórikus, sőt néha nem is embernek minősítik” – fejtegette Kocsis.

A politikus ugyanakkor a nyílt társadalom következményeit sokkal súlyosabbnak látja a gyarmatosításnál. Míg azok katonailag és nyers erővel hozták létre a rendet, hogy megszerezzék és uralják az erőforrásokat, legtöbbször nem várták el a teljes kulturális és társadalmi önfeladást. Ezzel szemben a nyílt társadalom ajánlata, hogy „szakadj el nemzetedtől, hitedtől, mondd fel a szolidaritást a közösségeiddel, bizonytalanodj el a nemi önazonosságot terén, a gyereknek pedig „egy NGO is jó lesz apukának és anyukának”.

Hirdetés

A szuverenisták ezzel szemben úgy hiszik, hogy ha az egyén nem tagja egy erős, szolidáris közösségnek, akkor kiszolgáltatott, és ha elveszíti nemzetét, akkor nem szabad lesz, hanem földönfutó és felhasználhatják bármire, mert elveszíti a cselekvési képességeinek legjavát. Ha egy ország ez ellen nem tesz meg mindent, elárulja polgárait.

„Akkor már nem lesz mód visszavágóra, a globalista változás visszafordíthatatlan lesz” – tette hozzá.

Ezért is kell „foggal-körömmel ragaszkodni szuverenitásunk falának minden téglájához”.

Hirdetés

Kocsis elmagyarázta a hallgatóságnak, miért is volt szükség a szuverenitásvédelmi törvényre: 2022-ben az ellenzék külföldi pénzből akart belföldi hatalomra szert tenni. „A nyílt társadalom főspekulánsa megvette parlamentünk baloldalát” – sorolta.

A frakcióvezető arra is figyelmeztetett, hogy a globalisták nem fogják feladni, ha kell, újabb figurákat vásárolnak, olyanokat, akiknek fontos a pénz.

„Ma is van egy ilyen, hófehér ingben”

Hirdetés

– jött a nyilvánvaló üzenet Magyar Péternek, neve kimondása nélkül. A Fidesz azonban harcolni fog velük, mert „ez van a magyar génekben”.

„Ha kell, újra törvényeket alkotunk” – zárta beszédét Kocsis, aki szerint addig küzdenek, amíg elmesélhetik: a szuverenisták addig éltek, amíg a globalisták meg nem haltak.

VH

Hirdetés

Hirdetés