Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Macron berúgta az ajtót

Hirdetés

„Vége van ennek a korszaknak” – kemény szavakkal vázolta fel Európa jövőjéről alkotott elképzeléseit a francia elnök.

Emmanuel Macron csütörtökön a Sorbonne egyetemen mondott beszédet, amelyben Európa jövője kapta a fő hangsúlyt. Emlékeztetett, hogy hét évvel ezelőtt, hivatalba lépésekor mondott hasonló beszédet, és akkor Európa szuverenitásáról még csak a franciák beszéltek. Azóta számos válság nehezített meg az EU életét (ide értve a Brexitet, a Covidot, és az orosz-ukrán háborút), ám ezeken a kihívásokon az unió túllendült – épp ezért ma már senki nem beszél arról, hogy kilépne.

Azonban felhívta a figyelmet, hogy az olyan geopolitikai változások, mint Trump esetleges visszatérése, Oroszország és Kína mozgolódása, komoly fenyegetést jelentenek „Európa halandó, és kimúlhat. A mi döntésünkön múlik mindent, és most kell döntenünk” – húzta alá.

Hirdetés

Ezek után azonban keményebb hangvételt ütött meg, mégpedig Washingtonnal kapcsolatban.

Bármilyen erős is a szövetségünk, de Amerikának nem mi vagyunk a legfontosabbak. Az ő prioritásuk: saját maguk, és Kína. Eddig Oroszországtól, Kínától vásároltunk, és Amerikára bíztuk a biztonságunkat. Nos, ennek vége van”.

Hangsúlyozta: Európának önálló, szuverén entitásként kell viselkednie, nem pedig „Washington ölebeként”. Dicsérte az uniós migrációs paktumot, szoros együttműködést sürgetett: „a migránsokat regisztrálni és monitorozni kell, és ha szükséges, akkor kitoloncolni őket”. A brit megoldással, egész pontosan a Ruanda-törvénnyel ugyanakkor nem értett egyet: „nem hiszek abban, hogy kinézünk egy afrikai országot, és oda küldjük az embereket. Ez az értékeink elárulása, és csak oda vezet, hogy egy harmadik világbeli országtól függjünk”.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés