Mindent (is) bevallott a 444 szerzője a propagandagyár működéséről
Rendkívüli betekintést engedett szombaton a 444 a „független és objektív” sajtó működésébe.
Az általunk időnként, de nem véletlenül csak Amerika magyar hangjaként emlegetett portál a kora délelőtti órákban vezető hírei között szemlézte az egyik munkatársuk, Gazda Albert blogbejegyzését. Kattintós volt a cím – Csapatostul szaladgálnak hazánkban a külföldi ügynökök, és elég sokan örülnek ennek –, mi sem tudtunk ellenállni neki.
A poszt, amire az oldal átirányít, a Jó Blogon jelent meg, ami tulajdonképpen a 444 aloldala, és a következő idézettel indít:
„Az emigráns szomorú kifejezés, olyanvalakit jelent, aki nem saját szabad akaratából változtatta meg a lakhelyét. Sok oroszt ismerek, akik elégedetten élnek a nagyvilágban. Oroszország időre időre tízezrével hagyja elmenni az okos és művelt embereket, akik aztán elfoglalják a helyüket a világban, hogy jobbá tehessék azt. Nem látok ebben semmi rosszat.”
Igen, majdnem az egészet aláhúztuk, mivel tényleg majdnem minden szó lényeges abból, amit Borisz Grebenscsikov, az Akvárium zenekar alapítója írt Gazda egyik kérdésére válaszul. Mi volt a cseppet sem irányított kérdés?
(Bocsánat, itt muszáj közbe vetnem valamit. A 444-ben nem csak az az irritáló, ahogy általában a témákhoz nyúlnak, hanem az a pökhendi és leereszkedő stílus is, amiben gyakran beszólogatnak azoknak a kollégáiknak, akik mást gondolnak a világról, mint ők. Rendszeresen kioktatnak másokat, és alákérdezéssel vádolnak mindenkit, aki nem kötekedni akar az interjúalanyával, hanem értelmesen beszélgetni vele; megismerni és megismertetni, hogyan gondolkodik az illető.)
Szóval… A portál munkatársa a következő kérdést tette fel a Magyarországon is koncertező Grebenscsikovnak:
„Mit gondol róla, hogy a totális háború kirobbanása óta rengeteg olyan orosz/ukrán együttes és előadó fordul meg mifelénk, akik korábban nem jártak erre – vagy nem nagyon –, és hogy tapasztalataim szerint a közönségük szinte kizárólag ugyancsak oroszokból és ukránokból, vagyis emigránsokból áll. Felvethetők-e ennek okán párhuzamok akár a forradalom utáni, akár a Szovjetunió összeomlását követő időkkel?”
Ezek után pedig elárulta, hogy az interjú végül nem jelent meg, mert az írásbeli kérdéseire a rockzenész „lakonikus-enigmatikus” válaszokat adott, személyesen pedig nem is találkozott vele.
Vagyis az történt, hogy Gazda Albert szerette volna sztálinista diktatúraként lefesteni az agresszor Oroszországot, és úgy gondolta, ebben egy külföldön élő orosz majd partner lesz. De nem lett. Így inkább kukázta az egész interjút, nehogy összezavarja vele a 444 olvasóit, akiket évek óta próbálnak arra kondicionálni, hogy Vlagyimir Putyin nevétől görcsbe ránduljon a gyomruk, és epét hányjanak.
Ilyen a független-objektív sajtó, viszont a szerző annyira a rabjává vált a koncepciójának, hogy végül megírta ezt a blogbejegyzést. Az írás többi része szerintünk nem érdemel figyelmet, ez az önleleplezés viszont nagyon érdekes.
Ebből kiderül, hogy a 444-nél egy totális háború kirobbanásának akarják láttatni az orosz-ukrán válság 2022. február 24-i eszkalációját – függetlenül attól, hogy nem az.
A totális háború, mint kifejezés nagyon konkrét jelentéssel bír. Josef Goebbelstől származik, aki 1943. február 18-án, a berlini Sportpalastban tette fel a nem eldöntendő kérdést, aminek jelszavait egy molinóra is felfestették: „Wollt ihr den totalen Krieg?” Ez a háborúnak az a formája, amikor a teljes gazdaságot a háború szolgálatába állítják, a lakosságot beszolgáltatásokra kötelezik, és mindenkit mozgósítanak a győzelem érdekében.
Gazda Albert ezek után azt állítja, hogy minden külföldön élő orosz politikai menekült. Persze, rájátszik az emigráns szó kettős jelentésére, de Grebenscsikov vette a lapot, nem véletlenül írta válaszában, amit írt: „Az emigráns szomorú kifejezés, olyanvalakit jelent, aki nem saját szabad akaratából változtatta meg a lakhelyét.” Ellentétben például vele és még sokakkal másokkal, akiknek volt választásuk.
A kérdés utolsó tétele a személyes kedvencem. Azok, akik az októberi forradalom után hagyták el a polgárháborúba és a kommunista diktatúrába süllyedő Oroszországot szó szerint a fizikai megsemmisítés veszélye elől menekültek.
A Szovjetunió összeomlása után távozók – itt valószínűleg a Litvinyenkókra és Szkripalokra gondol az újságíró – pedig tényszerűen hazaárulók, kettősügynökök voltak, és ezért törtek az életükre. Továbbá olyan oligarchák, akikkel az ezredforduló környékén közölték: vége a vadkeletnek. Azaz, ebül szerzett vagyonuk egy részét most szépen visszaosztják, egy másikat visszaadják, illetve közcélokra fordítják, a harmadikkal pedig azt csinálnak, amit akarnak. Akinek ez nem tetszett, lelépett.
Egyik csoport sem állítható párhuzamba azokkal, akik a részleges mozgósítás elől siettek külföldre, vagy azért, mert nyugatos kozmopolitaként, a liberalizmus bűvöletében élve úgy gondolták, az EU-ban és az angolszász országokban kékebb az ég és zöldebb a fű. És még kevésbé azokkal, akik az oroszországi oroszok Nyugat általi megbélyegzése, ellehetetlenítése miatt döntöttek a kivándorlás mellett – mert féltették a karrierjüket.
Ezzel egész biztosan Gazda Albert is tisztában volt, de azt a feladatot kapta, vagy azt érezte a feladatának, hogy Grebenscsikovból kicsikarjon egy vádiratot a hazája ellen. De legalábbis olyan mondatokat, amelyeket fel lehet használni annak a propagandának az igazolására, mely szerint a putyini Oroszország a Gonosz Birodalma, amely el akarja törölni a föld színéről Ukrajnát, a legbrutálisabb eszközökkel igyekszik megtörni a belső ellenzéket, és halállal bünteti azokat, akik nem állnak be a sorba.
Forrás: Bekezdések.hu
Follow @jobboldalihirek