Szerdán elindult Magyar Péter öccsének hírportálja, számolt be róla a hvg.
Hirdetés
Október elején írtunk arról, hogy Magyar Márton egyszemélyes médiavállalkozást hozott létre, és később megerősítette, hogy egy új online újságot alapít. A Tisza Párt elnökének testvére szerint a Kontroll néven induló hírportál „független lesz a Tisza Párttól”, és a finanszírozásához szükséges forrásokat „jelentős üzletemberektől” szerezte.
Szerdán a Kontroll.hu címlapján egy közvélemény-kutatás volt az első anyag, amely szerint a biztos pártválasztók körében már többen támogatják a Tisza Pártot, mint a Fideszt. A portál Facebook-oldalán pedig arra buzdították a követőket, hogy osszák meg a hírt: az este folyamán, a párt ünnepi rendezvénye után élő interjú lesz Magyar Péterrel.
Magyar Márton korábban az Index mellett tüntetett, és a tiltakozások során a Momentumot támogatókat instruálta, ennek ellenére tavasszal még a kormányközeli Indamediánál dolgozott újságíróként, majd a bátyja kampányában vett részt az önkormányzati és EP-választások előtt.