Telefonlopás, mentelmi páncél, politikai csend – így védik Brüsszelben Magyar Pétert
Dömötör: Magyar Pétert Brüsszelben pajzson hordozzák – a Weber-koalíció elgáncsolta a mentelmi eljárást
„A Weber-féle nagykoalíció újra összeállt – nem született döntés Magyar Péter mentelmi ügyében, nincs szakbizottsági szavazás, nincs plenáris voksolás sem” – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője. Véleménye szerint Brüsszelben most azon dolgoznak, hogyan lehet eltemetni az ügyet különböző trükkös eljárások segítségével.
Dömötör szerint egyértelmű, hogy Magyar Pétert tartósan el akarják bújtatni a mentelmi joga mögé. Mint ismert, a Tisza Párt vezetőjét még 2024 nyarán hallgatta meg az EP illetékes bizottsága, miután kiderült: egy budapesti szórakozóhelyen dulakodásba keveredett, elvette egy férfi telefonját, aki éppen felvételt készített róla, majd a készüléket a Dunába hajította.
Az ügyben a magyar rendőrség garázdaság és rongálás gyanújával indított eljárást, de mivel Magyar időközben EP-képviselő lett, az eset átkerült a Központi Nyomozó Főügyészséghez. A Legfőbb Ügyészség már 2024 októberében hivatalosan kérte mentelmi jogának felfüggesztését – hiába.
Dömötör szerint az ügy korántsem csak egy telefonról szól. „Valójában arról lehet szó, hogy valaki rögzítette, hogyan viselkedik Magyar Péter fiatal nőkkel egy szórakozóhelyen. Ő pedig úgy döntött: megszerzi és megsemmisíti a bizonyítékot.”
A Fideszes képviselő hangsúlyozta: miközben más, később beérkezett mentelmi ügyekről már szavazott az EP, Magyaréval külön bánnak – „mert kellemetlen, mert kínos, és mert politikai védelem alatt áll”.
Dömötör felhívta a figyelmet arra is, hogy két új „eljárási ötlet” is született Brüsszelben, amelyek célja szerinte egyértelműen az időhúzás. Az egyik szerint, ha egy képviselő ellen több mentelmi eljárás van folyamatban, azokat össze kell várni és együtt kezelni. A másik szerint, ha egy országgal szemben jogállamisági eljárás folyik, akkor az onnan érkező mentelmi kérelmeket félre lehet tenni. „Mindkettőt kidolgozták, hogy Magyar ügyét ne kelljen napirendre venni” – fogalmazott.
Dömötör szerint mindez azt mutatja, hogy Magyar Péter és Manfred Weber között valamilyen háttéralku köttetett, amelynek célja a politikai védelem biztosítása. „Magyar Péter egy fogott ember. Aki azt akarja, hogy a mentelmi joga megmaradjon, az cserébe kiszolgáltatja magát a brüsszeli elvárásoknak.”
A Fideszes politikus végül emlékeztetett: „ezt a forgatókönyvet láttuk korábban az MSZP, a DK és a Momentum esetében is. Most a Tisza Párt viszi tovább a stafétát. A vége ugyanaz lesz.”
(MNO)