HírekItthon

Új a kapitány a Momentum nevű süllyedő hajón: megnevezték Tompos utódját

Hirdetés

Rózsa Andrást választotta meg a Momentum Mozgalom új elnökének a párt küldöttgyűlése a 2026-os választásokig tartó időszakra – közölte az ellenzéki párt vasárnap az MTI-vel.

Rózsa András (Momentum) – Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hirdetés

A közleményben idézték Rózsa Andrást, aki azt mondta, a Momentum 8 éve dolgozik azon, hogy „az országot romba döntő Fidesz eltűnjön a hatalomból”, és ezért fognak küzdeni a következő hat hónapban is.

Hozzátette, hogy az első lépést még júniusban megtették: kimondták, hogy a Momentum nem indul a 2026-os választásokon, hogy ne osszák meg az ellenzéki szavazatokat.

A pártelnök ugyanakkor azt állította, hogy nem fognak hátradőlni: minden erejüket a kormányváltás érdekében fogják mozgósítani.

Hirdetés

„Plakátkampányainkon a billegő körzetekbe juttatjuk el a kormányváltás üzenetét, miközben politikusaink és aktivistáink a legfideszesebb településeket járják be. Olyan helyekre fogunk eljutni, ahol 16 éve nem járt ellenzéki párt, de szavazataik sorsdöntőek lehetnek jövő áprilisban”

– magyarázta az ezerszer hallott mantrákat Rózsa András.

Hozzátette, a Fidesz legnagyobb fegyvere, a propaganda ellen is hadat üzennek.

Hirdetés

Forrás: Demokrata

Hirdetés