Magyar Péter szerint küszöbön a ruandai népirtás, mert Orbán Viktor teraszt söpört
A Tisza Párt elnöke berezelt a saját propagandájától.
1994-ben Ruandában azzal uszítottak az állami rádióban, hogy »tapossátok el a csótányokat«. Erre a felhívásra pár hét alatt egymillió embert gyilkoltak le a világ egyik legnagyobb népirtásában”
– kezdte baljóslatú Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki Orbán Viktor tegnapi, a közösségi médiában megosztott videójára reagált a komor felütésű poszttal.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a miniszterelnök egy TikTok-videót tett közzé szeptember 13-án, amelyben a sátoraljaújhelyi szállásának erkélyéről takarítja el a fürtökben lógó poloskákat.
A Tisza-elnök a kormányfő március 15-ei szavait próbálta meg ismét kiforgatni.
Magyar Péter úgy véli, hogy Orbán Viktor szavai a „virtigli uszító gyűlöletbeszéd” kategóriába tartoznak, illetve „a gyűlölet karmesterének” titulálta a miniszterelnököt.
Minimum furcsa kijelentések ezek egy olyan párt elnökétől,
amelynek politikusa a Mandiner munkatársát lökdöste Kötcsén, ahol a szimpatizánsai pedig akasztással fenyegették a köztévé munkatársait.
Forrás: Mandiner