Retteg „Magyarország bosszújától” a magyarverő antifa EP-képviselő
Ilaria Salis minden követ megmozgat, hogy ne kelljen felelnie a tetteiért.
Az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI) kedden dönt Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztéséről. Ha a testület igent mond, és október elején a plenáris ülésen is megszavazzák, Magyarország ismét kezdeményezheti a szélsőbaloldali képviselő letartóztatását, sőt európai elfogatóparancsot is kiadhat ellene.
A voksolás előtt Salis kétségbeesetten próbálja az uniós közvéleményt Budapest ellen hangolni. A börtön helyett a mentelmi jog mögé bújik, és azt állítja, hogy Magyarország „politikai bosszút” forral ellene. A Politicónak arról beszélt, hogy a szavazás „nemcsak róla, hanem az alapjogok védelméről” szól. Saját közösségi oldalán pedig szeptember 18-án olaszul arról írt, hogy „a játék elkezdődött”, és reméli, hogy a Parlament nem hajlik meg az „Orbán-féle új nacionalizmus” előtt.
A provokációra reagált Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár is: X-oldalán megosztotta Salis bejegyzését, és két koordinátát írt hozzá – a Márianosztrai Fegyház és Börtön földrajzi helyét.
Mint ismert, Salist 2023 februárjában tartóztatták le Magyarországon, miután egy antifa csoport tagjaként járókelőkre támadt Budapesten. Mégis indulhatott a 2024-es EP-választáson a Vörös–Zöld Szövetség színeiben, miközben börtönbüntetését töltötte. Csak azért szabadult, mert mandátumot szerzett, és ezzel mentelmi jogot kapott.
Szeptember 23-án nemcsak az ő ügye kerül napirendre: a JURI bizottság Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről is szavazhat.
Mandiner nyomán
Follow @jobboldalihirek