Mintha csak a Pszichopetit hallanánk – Tusk üzent a lengyel ellenzéknek: vagy börtön vagy Budapest
A lengyel politikai életben példátlan fejlemény történt: Donald Tusk miniszterelnök a hatalmát felhasználva nyílt támadást indított az ellenzék ellen, gyakorlatilag ultimátumot küldve nekik – vagy börtönbe mennek, vagy száműzetésbe.
Eközben Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten fogadta Zbigniew Ziobrót, Lengyelország korábbi igazságügyi miniszterét, aki a jobboldali ellenzék egyik meghatározó alakja. Orbán Viktor a találkozóról képet is közzétett, és bejegyzésében hangsúlyozta:
„A lengyel jobboldal óriási győzelmet aratott az elnökválasztáson. A Brüsszel-barát lengyel kormány azóta politikai hajtóvadászatot indított ellenük.”
A magyar kormányfő szerint a jogtiprást Brüsszel tétlenül nézi, miközben a lengyel kormány a demokratikus ellenzéket kriminalizálja.
Nem sokkal ezután Donald Tusk is megszólalt: közösségi oldalán fenyegető üzenetet tett közzé, amelyben egyértelműen utalt Orbán Viktorra és a hozzá közel álló konzervatív politikusokra:
„Vagy a börtön, vagy Budapest.”
Ezzel Tusk gyakorlatilag elismerte, hogy a politikai bosszú és megfélemlítés eszközeitől sem riad vissza az ellenfeleivel szemben – miközben az Európai Unió továbbra is hallgat a lengyelországi jogállamiság megsértéséről, ha az épp egy Brüsszel-barát kormány érdekeit szolgálja.
Follow @jobboldalihirek