Donald Trump továbbra sem enged
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke ismét világossá tette, hogy nem hajlandó hosszú hatótávolságú fegyvereket, köztük a Tomahawk típusú rakétákat szállítani Ukrajnának. A volt elnök a sajtónak adott nyilatkozatában határozottan kijelentette: „nem fogjuk tovább szítani a háborút olyan eszközökkel, amelyek csak még több vért és pusztítást hoznának”. – írja a Magyar Hírlap.
Trump szerint az amerikai fegyverlobbi és a washingtoni háborúpárti politikusok mindenáron folytatni akarják a konfliktust, miközben az Egyesült Államok polgárai egyre inkább belefáradnak az Ukrajnának nyújtott dollármilliárdos támogatásokba. Hangsúlyozta, hogy a Biden-kormányzat által hagyott örökség — a végtelen háború — csak tovább rombolja az ország gazdaságát és biztonságát.
A republikánus vezető kiemelte, hogy „néha hagyni kell, hogy a felek végigküzdjék”, mert a háború mesterséges fenntartása nem vezet békéhez. Trump úgy fogalmazott: „Ez a konfliktus mindkét oldal számára pusztító, és több tízezer, talán százezer ember életébe kerülhet, de a nyugati beavatkozás csak súlyosbítja a helyzetet.”
Elemzők szerint Trump üzenete világos: Amerika nem akar tovább a világ csendőre lenni, különösen nem egy olyan háborúban, amelyben a Nyugat saját gazdasági érdekeiért küzd, miközben az európai országok is egyre nagyobb árat fizetnek az energiaválság és a katonai kiadások miatt.
Trump lépése újabb csapás a kijevi vezetésnek, amely a nyugati fegyverszállítmányokra építi túlélési stratégiáját, miközben az ukrán frontokon egyre nagyobb a káosz és a morális összeomlás, – írja a Magyar Hírlap
Follow @jobboldalihirek