Hírek

Kaja Kallas megsértődött Trumpra

Hirdetés

Az uniós külügyi főképviselő látványosan nehezményezte, hogy az amerikaiak kihagyták Brüsszelt a béketárgyalásokból. Kaja Kallas nyíltan bírálta Donald Trump friss béketervét, amely szerinte teljesen figyelmen kívül hagyja az európai érdekeket.

Európai és ukrán tisztviselők szinte egyszerre utasították el Trump javaslatát, és – a Politico beszámolója szerint – azzal riogatnak, hogy mindenféle engedmény Oroszország felé „felbátorítaná” Vlagyimir Putyint, és állítólag egyenesen a NATO ellen fordítaná. A brüsszeli lap azonban azt is kiemeli: Kaja Kallas leginkább azt sérelmezi, hogy a Washingtonban formálódó békekoncepcióról az EU-t meg sem kérdezték.

A Politico szerint Kallas világossá tette az amerikai elnök csapatának, hogy a 28 pontos tűzszüneti tervük életképtelen Kijev és az európai kormányok támogatása nélkül – jóllehet éppen ezek az országok sodródtak bele leginkább az ukrajnai háborúba.

Hirdetés

Az amerikai béketörekvések az elmúlt napokban új lendületet kaptak: Washington és Kijev között több egyeztetés is zajlott, és amerikai–orosz háttértárgyalásokra is sor került. Eközben előkészítés alatt áll a budapesti békecsúcs, amely egyre jelentősebb diplomáciai eseménnyé nőheti ki magát.

Brüsszel mindezt a partvonalról szemléli, és egyre nyilvánvalóbb, hogy Európából ismét statiszta szereplőt csinálnak. Ha Washington és Moszkva gazdasági együttműködésbe kezd, akkor az EU a saját bezárkózó politikájának foglya marad – és megint a rövidebbet húzza.

Hirdetés

Hirdetés