Meg sem lepődünk: 40 százalékkal csökkentené a Tisza az egyházak állami támogatását
Kedd reggel újabb súlyos botrány rázta meg a Tisza Párt környékét. Az Index egy több száz oldalas, belső használatra készült tervezetet szerzett meg, amelyből világosan látszik:
Magyar Péterék hatalomra jutásuk esetén brutális, mintegy 1300 milliárd forintos megszorító csomagot zúdítanának a magyar emberekre.
A dokumentum az állam szerepének erőteljes kiterjesztését, a jövedelmek és a vagyonok nagyszabású újraelosztását, valamint a teljes közteherviselési rendszer átrajzolását helyezi középpontba – derül ki az anyagból. Minden elemében a baloldali, büntető adóztatás logikáját követi.
A lap információi szerint a tervezet Dálnoki Áron, a Tisza gazdasági munkacsoportjának vezetőjeként jegyzett köréből kerülhetett ki. Az egyik legmeglepőbb részlet, hogy egy Tisza-kormány idején az egyházak lennének az elsők, akik megsínylik a radikális átrendezést.
A dokumentum szerint az egyházak állami támogatását 40 százalékkal vágnák meg. A „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” című tervben konkrétan szerepel: 257 milliárd forint elvonását tervezik, és a megmaradt összeget is kizárólag közfeladatokra lehetne elkölteni. Az indoklás szerint a támogatások „túl magasak”, miközben csökken a hitélet – vagyis Magyar Péterék a vallási közösségeket büntetnék a saját statisztikai értelmezéseik alapján.
A tervezet egész hangulata és szerkezete a baloldali megszorítások világát idézi: a fizetéseket, a családokat, a vállalkozásokat és a beruházásokat is súlyos terhek fenyegetik – írja az Index.
Az anyag néhány fontosabb, meghökkentően radikális pontja:
Személyi jövedelemadó és kedvezmények:
– Progresszív SZJA bevezetése: 416 ezer Ft felett 22%, 1,25 millió Ft felett 33%.
– Családi kedvezmények visszavágása: középső jövedelmi sávban –30%, felsőben –50%.
– Ekho teljes eltörlése.
– KATA drasztikus szűkítése: csak diákok és nyugdíjasok maradhatnak benne.
Vagyon- és tőkejövedelmek adóztatása:
– 6,5%-os éves vagyonadó 500 millió Ft feletti vagyonra – ingatlanokra, autókra, ékszerekre is.
– Tőkejövedelmek progresszív adóztatása 20–40% között.
– Ingatlan bérbeadás 20%-os, ingatlaneladás 40%-os adóval sújtva.
– Új „szolidaritási” különjárulékok a dolgozóknak és a munkáltatóknak.
Vállalkozások terhei:
– TAO progresszívvé tétele: KKV-knak 13,5–18%, nagyvállalatoknak 21,5%, multiknak 25%.
– KIVA szűkítése mikrovállalkozásokra.
– Szinte összes társasági adókedvezmény megszüntetése.
Fogyasztási adók:
– ÁFA-emelés 32%-ra autókra, alkoholra, dohányra.
– 32%-os ÁFA mellé új különadók.
– Kisállat-termékekre extra 4%-os adó.
Társadalombiztosítás és ellátórendszer:
– Az állami TB privatizációja, kötelező magánrendszerrel, drágább díjakat vetítve előre.
– GYED megszüntetése.
– Gyermekek ingyenes egészségügyi ellátásának megszüntetése.
– Bonus–malus díjrendszer az életmódtól függően.
– 20%-os özvegyi nyugdíjadó.
– Egészségbiztosítási kötvények után 20%-os öröklési adó.
Egyéb új terhek:
– Évi 18 000 Ft-s eb- és macskaadó állatonként.
– Elhagyott állatok után naponta 8000 Ft tartásdíj.
– NAV venné át a bérszámfejtést a cégektől.
– Digitális Munkavállalói Kártya: valós idejű ellenőrzéssel a dolgozókról.
– írja a Mandiner.
Follow @jobboldalihirek