Orbán Viktor rendesen helyre tette Zelenszkijt
Orbán Viktor határozott üzenetet küldött Brüsszelből, miután Volodimir Zelenszkij ismét Magyarországot és a magyar kormányt támadta egy konferencián. A miniszterelnök a közösségi oldalán reagált az ukrán elnök vádjaira, világossá téve: Magyarország nem tartozik Ukrajnának semmivel. Orbán tételesen felsorolta, mit tett hazánk eddig Kijevért, és kijelentette, hogy Budapest továbbra sem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását – írja a Mandiner.
„Nézzük a tényeket!” – kezdte bejegyzését a miniszterelnök, aki emlékeztetett: Magyarország az elsők között fogadta be az Ukrajnából menekülőket, eddig több mint 14 millió határátlépés történt. Hazánk három ukrán iskolát működtet, sebesült katonákat és gyermekeket látott el, több mint tízezer ukrán gyermeket táboroztatott, és egészségügyi személyzetet is képzett. Orbán hozzátette: Magyarország iskolákat és óvodákat épített újjá Ukrajnában, tavaly pedig Kijev legnagyobb gázellátója volt, és ma is a legtöbb áramot mi szállítjuk.
„Eddig mintegy 200 millió eurót fordítottunk humanitárius segítségre. Sajnálatos, ha ez Zelenszkij elnök úr számára semmit sem jelent” – tette hozzá Orbán Viktor. A kormányfő emlékeztette az ukrán vezetőt, hogy az EU-s támogatásokban Magyarország pénze is benne van, amit nem örömmel, de tudomásul veszünk.
Orbán Viktor leszögezte: Magyarország nem tartozik Ukrajnának, mert Ukrajna nem védi Magyarországot semmitől és senkitől. „Ilyet nem kértek, és nem is fognak kérni” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy hazánk biztonságát a magyar honvédség és a NATO garantálja, „amelynek Ukrajna – szerencsére – nem tagja”.
A miniszterelnök emlékeztette Zelenszkijt arra is, hogy az Európai Unió új tagjairól egyhangú döntéssel határoznak a tagállamok, és Magyarországnak szuverén joga, hogy nemet mondjon Ukrajna felvételére. „Nem fogjuk támogatni Ukrajna uniós tagságát, mert ezzel behoznánk a háborút Európába, és a magyar adófizetők pénzét Ukrajnába vinnénk” – fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő szerint az EU-nak nem tagságot, hanem stratégiai partnerséget kellene kínálnia Ukrajnának, és Magyarország továbbra is ehhez az állásponthoz ragaszkodik.
Orbán Viktor szavai egyértelmű üzenetet hordoznak: Magyarország nem tűri tovább Zelenszkij politikai zsarolását, és világosan megvédi nemzeti érdekeit Brüsszelben is.