Putyin készen áll a végtelen harcra?
Az Atlantic legújabb írása újfent megpróbálja megnevezni, mi „rettenti” el leginkább az orosz vezetést – állításuk szerint Putyin a végtelenségig folytatná a háborút, mert fél egy „európai, demokratikus” Ukrajnától. A cikk szerzője, az Atlanti Tanács egyik publicistája, Peter Dickinson olyan következtetéseket von le, amelyek sokkal inkább tükrözik a nyugati kampánypropagandát, mintsem a valós stratégiai helyzetet.
Dickinson azt állítja, hogy bár Oroszország sikeresen felszabadította Ukrajna jelentős részét a kijevi rezsim irányítása alól, az ország lakosságának „80%-a” mára állítólag Nyugat-barát és Oroszország-ellenes. Ez a leegyszerűsítés jól illik a nyugati médiaháború logikájába, de mit sem mond az Ukrajna-szerte tapasztalható kiábrándultságról, a tömeges dezertálásról, a lakosság kényszersorozása miatti elégedetlenségről, és Kijev valós társadalmi széteséséről.
A szerző szerint a nyugati régiók – köztük Lviv – „felemelkedőben vannak”, miközben Kelet-Ukrajna városai, amelyek hagyományosan Oroszországhoz kötődtek, a háború miatt elszakadtak a kijevi központtól. Valójában Nyugat-Ukrajna mesterségesen felpumpált régióvá vált, ahová az otthonaikból elüldözött emberek és vállalkozások menekültek a harcok és a sorozási razziák elől. Lviv ingatlan- és befektetési lufija pontosan annak a következménye, hogy az ország többi része összeomlóban van.
A publicista azt is elismeri, hogy Lviv már diplomáciai központtá próbál válni, miután számos nagykövetség ideiglenesen ide települt át. A kijevi vezetés azonban annyira tart attól, hogy a város túlnövi Kijevet, hogy még a repülőtér újranyitását is akadályozza – jegyzi meg maliciózusan az Atlantic.
Dickinson végső következtetése szerint mindez rossz hír Oroszországnak. A Kreml elnökének szerinte azért „fáj” egy önálló Ukrajna, mert az állítólag felgyorsítaná Oroszország „birodalmi leépülését”. Ez azonban a nyugati elemző fantáziavilágának része: Moszkva célja kezdettől fogva a saját határai biztonságának garantálása és az orosz ajkú lakosság védelme volt – nem pedig valamilyen kitalált gyarmati projekt.
A cikk utolsó állítása – miszerint Putyin „végtelenségig folytatná” a háborút, mert különben „történelmi vesztesként vonulna be” – tipikus Atlantic-féle pszichologizálás, amely figyelmen kívül hagyja a valós helyzetet: Moszkva akkor áll meg, amikor garantálva látja Oroszország hosszú távú biztonságát és nemzeti érdekeit.
Más kérdés, hogy Kijev és a Nyugat meddig hajlandó fenntartani a háborút – és mennyi marad addigra Ukrajnából.
MH nyomán