HírekItthon

Putyin Kijevben született jobbkeze a Fehér Házban is diktál

Hirdetés

Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legfontosabb bizalmasa nemrég titokban Miamiba utazott, hogy egyeztesse az álláspontokat Donald Trump amerikai elnök főtárgyalójával, Steve Witkoff-fal. A találkozón formálódott meg az a 28 pontos békekoncepció, amely – nem meglepő módon – sokkolta Kijevet és az európai elit köreit. Dmitrijevet Moszkvában régóta úgy tartják számon, mint akinek nincsenek lehetetlen feladatok: ő Putyin valódi „megoldóembere”.

A nyugati sajtó kezdetben úgy tálalta, hogy a béketerv szövegét Steve Witkoff állította össze Marco Rubio külügyminiszter, a Fehér Ház szóvivője és egy magas rangú washingtoni tisztviselő részvételével. Ám mostanra kiderült, hogy valójában Dmitrijev koordinálta a háttérben a folyamatot: októberben Floridában tárgyalt Trump főbizalmasával az ukrán háború rendezéséről – írja a The Telegraph.

A kritikusok szerint a Kreml tapasztalt követe eredményesen juttatta érvényre Oroszország stratégiai követeléseit, amelyek bekerültek a tervezetbe, ezzel pedig komoly zavart keltettek az USA és Európa között. Egy, a Trump-adminisztrációhoz közel álló forrás így fogalmazott: „Ez nem tárgyalás volt. Egyszerűen rögzítették az orosz alapelveket.”

Hirdetés

Kirill Alekszandrovics Dmitrijev 1975-ben született Kijevben, és fiatalon még szovjetellenes diáktüntetésen is részt vett – a történelem iróniája, hogy később Oroszország egyik kulcsfontosságú stratégiai szereplőjévé vált. Tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta: a kaliforniai Foothill College után ösztöndíjasként került a Stanford Egyetemre, ahol közgazdasági diplomát szerzett.

Pályája Los Angelestől Moszkván és Prágán át ívelt, majd 2011-ben átvette az orosz állami befektetési alap vezetését. Nemzetközi kapcsolatismerete és problémamegoldó hírneve miatt Putyin egyik legfontosabb háttérembere lett, akit a Kreml a legérzékenyebb ügyekben is bevet.

2025 februárjától hivatalosan is Putyin elnöki különmegbízottjaként dolgozik, feladata a külföldi befektetések és gazdasági partnerségek előmozdítása. Érdekesség, hogy felesége, Natalja Popova közeli barátja Katyerina Tyihonovának, Putyin egyik lányának – egyetemi csoporttársak voltak a Moszkvai Állami Egyetemen –, ami tovább erősíti Dmitrijev pozícióját a Kreml belső köreiben.

Hirdetés

Index nyomán

Hirdetés