91 kamikaze drónból álló támadást intéztek Putyin állami rezidenciája ellen
A Kreml közlése szerint Ukrajna dróntámadást kísérelt meg Vlagyimir Putyin orosz elnök állami rezidenciája ellen, éppen akkor, amikor az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló, előrehaladott tárgyalások zajlottak. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő határozottan cáfolta a vádakat, miközben Moszkva Donald Trump amerikai elnököt is tájékoztatta az incidensről, és jelezte: a történtek hatással lesznek Oroszország tárgyalási álláspontjára.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter állítása szerint Ukrajna összesen 91 nagy hatótávolságú drónt vetett be a Novgorodi területen található elnöki rezidencia ellen. Lavrov közölte, hogy az orosz légvédelem valamennyi drónt megsemmisítette, személyi sérülés nem történt, és anyagi kár sem keletkezett. Ugyanakkor hangsúlyozta: az ilyen jellegű cselekményeknek következményei lesznek, és Moszkva a támadás miatt módosítani fogja tárgyalási pozícióját. A külügyminiszter szerint az orosz fegyveres erők már kijelölték a megtorló csapások lehetséges célpontjait, a történteket pedig állami terrorizmusnak minősítették.
Volodimir Zelenszkij ezzel szemben határozottan visszautasította az orosz állításokat, azokat egyszerű hazugságnak nevezve – írja a Daily Mail alapján a Mandiner. A feszültséget ugyanakkor fokozta, hogy az ukrán elnök korábbi karácsonyi beszédében Putyin haláláról beszélt, miközben Ukrajna számára békét és biztonságot sürgetett. Zelenszkij szerint a szerinte alaptalan vádak célja a béketárgyalások aláásása, és úgy véli, Moszkva ezzel készíti elő a terepet egy esetleges támadáshoz a kijevi kormányzati negyed ellen.
Mindez különösen érzékeny időszakban történt, mivel Moszkva és Washington egyaránt úgy látja, hogy a béketárgyalások a lezárás közelében járnak. Donald Trump amerikai elnök szerint már csak néhány súlyosan vitás kérdés – köztük a Donbasz jövője – áll a megállapodás útjában, amelyről Zelenszkijjel Floridában is egyeztetett – jegyezte meg a Mandiner.
Follow @jobboldalihirek