Az Index nyilvánosságra hozta a teljes Tisza megszorító csomagot!
Az Index birtokába került egy több száz oldalas gazdasági tervcsomag, amely a Tisza Párt jövőbeli adópolitikáját vázolja fel – és olyan radikális átrendezést ígér a magyar közteherviselésben, amire az elmúlt évtizedben nem volt példa. A „Magyarország 2027–2035 gazdasági konvergenciaprogram” néven futó irat hatalmas visszhangot váltott ki, annak ellenére is, hogy a Tisza Párt tagadja létezését.
Az Index információi szerint a tanulmánygyűjteményt Dálnoki Áron irányításával készítették, többek között Lengyel László és Felcsuti Péter közreműködésével. A portál két részben mutatta be a dokumentumot, amelyet állításuk szerint a Tisza számára állítottak össze.
Az első cikkben arról számoltak be, hogy a tervezet lényegében teljesen átírná a jelenlegi adó- és járulékrendszert. A készítők évi 1300 milliárd forint pluszbevételt teremtenének meg brutális adóemelésekkel. A progresszív jövedelemadó bevezetése, a családi kedvezmények visszavágása és egy új vagyonadó széles rétegek nettó jövedelmét csökkentené. A vagyonra, a tőkejövedelmekre, a cégekre és a fogyasztásra kivetett új terhek egy teljesen más adófilozófia irányába mozdítanák az országot, miközben a társadalombiztosítás privatizálása is felmerül. A program olyan gazdasági modellt vázol, amely a szociális szempontokat helyezi előtérbe a versenyképesség rovására, komoly kockázatot vállalva Magyarország fenntarthatóságával.
A dokumentum több ponton is szakítana a magyar adórendszer eddig ismert logikájával: eltörölnék vagy radikálisan visszavágnák a családi és vállalati adókedvezményeket, progresszív adót vetnének ki a vállalati és tőkejövedelmekre, és 32 százalékra emelnék az áfát – ami európai összehasonlításban is szélsőségesen magasnak számít. Ehhez jönnének még az alkoholra és dohánytermékekre kirótt különadók, valamint egy teljesen új elvre épülő nyugdíj- és egészségügyi járulékrendszer, amely az egész befizetési struktúrát újraírná.
A második cikk a vállalkozói és vagyonosabb rétegekre kirótt új terheket ismertette. A tervezet két új adónemet vezetne be: a vagyonadót és egy külön vagyonadót, amelyek együtt csaknem ezermilliárd forint pluszbevételt céloznak. A vagyonadó önmagában 700 milliárd többletet jelentene: minden 500 millió forintot meghaladó belföldi vagy uniós vagyonra kiterjedne, legyen az ingatlan, értékpapír, üzletrész, műtárgy vagy luxuscikk. Az adó évi 6,5 százalék lenne, az aktuális vagyonérték és az értéknövekmény alapján. A másik, jóval szélesebb merítésű különadó minden EU-n kívüli vagyonra vonatkozna, szintén 6,5 százalékos kulccsal.
A pénzügyi szektort is keményen érinti a javaslat: a biztosítóknak nyereségük 20 százalékát kötelezően be kellene fizetniük egy szolidaritási alapba, vagyis közvetlenül finanszíroznák az állami újraelosztást.
A kkv-kra még nagyobb terhek várnának. A Tisza számára készült irat gyakorlatilag felszámolná az összes egyszerűsített adózási formát, mintegy 90 milliárdos adóemelést okozva. Megszűnne az ekho és gyakorlatilag megszűnne a kiva is. Helyettük bevezetnék az Induló Mikrovállalkozások Tételes Adóját, amelyet két évig lehetne választani az induló cégek számára.
A program emellett egy teljesen új járulékcsomagot vezetne be: 5 százalékos egészségügyi fenntartási és közegészségügyi járulékot, 2,5 százalékos nyugdíj-szolidaritási járulékot, 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, 2 százalékos szolidaritási egészségügyi járulékot, 1 százalékos bérgarancia-hozzájárulást és 1,5 százalékos gyermekvédelmi hozzájárulást. Mindez jelentősen tovább növelné a munkaadók és a munkavállalók terheit.
A cikk megjelenése után a Tisza Párt hevesen tagadta a dokumentum létezését, közölve, hogy „minden mondat hazugság, a Tiszának nincsenek ilyen tervei.” Hangsúlyozták, hogy a párt programjavaslatait soha senki nem szignózza. Magyar Péter pártelnök pedig „nevetséges hazugságnak” és „nem létező dokumentumnak” nevezte az Index által bemutatott tervezetet, amelyet a portál állítása szerint az egyik szerző juttatott el hozzájuk.
A tanulmány elérhető itt és itt valamint itt.
Index nyomán