HírekItthon

Interjút adott Orbán Viktor édesanyja, kiderült, milyen gyerek volt a miniszterelnök

Hirdetés

Orbán Győzőné szerint a vezetői képességek már egészen kiskorában is jellemezték Orbán Viktort, ennek ellenére nem volt elragadtatva fia döntésétől.

Az októberi békemeneten készült, nagy sikerű interjúja után ismét mikrofonvégre kapták Orbán Viktor miniszterelnök édesanyját, Orbán Győzőnét. 

Az interjúban kiemelte, hogy a vezetői hajlam és képesség már egészen kicsi korábban kiviláglott a miniszterelnök kapcsán. Óvodás korában sokat mesélt a csoporttársainak, magára vonva a figyelmet, gimnazista korában pedig foci csapatot szervezett.

Hirdetés

Elmondta, hogy

a fia kifejezetten jó tanuló volt, és féltette őt, mikor belevágott a politikába; eleinte kifejezetten ellenezte is a pályaválasztását.

Ennek oka főként az volt, hogy tisztában volt a kommunista diktatúra jelentette veszélyekkel, ami miatt a rendszerváltás előtt egyáltalán nem volt kockázatmentes a politikai pálya.

Hirdetés

Orbán Győzőné a karácsonyi ünnepek kapcsán is üzent a miniszterelnöknek.

Ahogy most van, az maradjon így, és senkinek semmi baja ne legyen

– mondta, majd hozzátette, hogy a politikában is sikereket kíván a fiának, „azt kívánja, hogy nyerjen”.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés