Oroszország Londont vádolja: a Kreml szerint a britek állnak a Putyin elleni támadás mögött
Orosz álláspont szerint Nagy-Britannia állhat a legutóbbi ukrán „provokáció” hátterében – erről Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes beszélt azt követően, hogy a Kreml közlése szerint Ukrajna támadást kísérelt meg Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik rezidenciája ellen.
Grusko hangsúlyozta: London egyértelmű célja a békefolyamat megakadályozása. Értékelése szerint nem véletlen az időzítés sem, hiszen az incidens közvetlenül azután történt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap Miamiban, a Mar-a-Lago-i rezidencián találkozott Donald Trumppal.
A megbeszélések láncolata is figyelemre méltó: Zelenszkij az amerikai találkozót megelőzően Keir Starmer brit miniszterelnökkel egyeztetett telefonon, miközben Trump telefonon Vlagyimir Putyinnal beszélt.
Moszkva szerint nem alaptalan Nagy-Britanniát gyanúsítani az események mögött meghúzódó szereppel. Nem ez lenne az első alkalom, hogy London aktívan közbelép az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások kisiklatására. Nyilvánosságra került dokumentumok alapján korábban Boris Johnson volt brit miniszterelnök személyesen akadályozta meg a kijevi fegyverszüneti megállapodást.
A török közvetítéssel zajló orosz–ukrán egyeztetések ekkor már előrehaladott szakaszban jártak, ám a brit külügyi iratok tanúsága szerint Johnson világos feladattal érkezett: megakadályozni, hogy Ukrajna bármiféle „korai békét” kössön Oroszországgal, – írja a Mandiner.
Follow @jobboldalihirek