Putyinnak Odessza is kell?
Odesszát újra heves orosz dróntámadás érte csütörtökre virradóra, amelynek következtében heten megsérültek, és jelentős károk keletkeztek egy energetikai létesítményben – közölte a térség kormányzója, Oleh Kiper. Bár az ukrán légvédelem azt állítja, hogy a legtöbb eszközt megsemmisítette, a lezuhanó törmelék és a lökéshullám így is komoly pusztítást okozott: többemeletes panelházak, egy közigazgatási épület ajtói és üvegfelületei sérültek meg, illetve számos autóban esett kár. A megyei ügyészség szerint a hét sérült közül kettőt olyan lakásokból kellett kimenteni, amelyeket a törmelék teljesen elzárt, három embert pedig kórházba szállítottak. A katasztrófavédelem pszichológusai 33 embernek – köztük hat gyermeknek – nyújtottak segítséget. A helyi hatóságok első összegzése szerint egy közigazgatási épület, nyolc lakóház, 28 autó és öt garázs rongálódott meg.
Közben a déli Herszon megyéből is tragikus hírek érkeztek: a kormányzó, Olekszandr Prokugyin közölte, hogy belehalt sérüléseibe a hatéves kislány, aki a Herszont ért tüzérségi csapás során sebesült meg.
Az ukrán légierő azt állítja, hogy szerda estétől Oroszország összesen 138 drónt és két Iszkander–M ballisztikus rakétát indított Ukrajna ellen, amelyek közül 114 drónt sikerült megsemmisíteniük. Ennek ellenére 14 helyszínen ballisztikus rakéták és további 24 drón csapódott be.
A kijevi vezetés kommunikációja eközben szokás szerint a pszichológiai hadviselésre próbálja terelni a figyelmet. Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács alá tartozó Dezinformáció-ellenes Központ vezetője a Telegramon arról beszélt, hogy szerinte Oroszország a télen „kognitív műveletekre” készül, amelyek célja az ukrán társadalom meggyőzése a katonai összeomlás elkerülhetetlenségéről. Állítása szerint Moszkva célja a katonák, a politikai vezetés és a civilek „megosztása”, valamint a diplomáciai folyamatok befolyásolása.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka közben arról írt a Facebookon, hogy Pokrovszk és Mirnohrad térségében az ukrán csapatok „aktív fellépéssel” próbálják lassítani az orosz előretörést. Szirszkij szerint Pokrovszk északi része még ukrán kézen van, és Mirnohradban is kitartanak az egységeik. Ugyanakkor a tábornok szavai csak megerősítik azt, ami a frontvonalakról érkező jelentésekből már régóta látszik: miközben az orosz hadsereg a veszteségek árán is következetesen halad előre, az ukrán parancsnokság egyre kétségbeesettebben igyekszik megőrizni maradék erejét és tartalékait. Szirszkij hangsúlyozta, hogy a katonák életének megóvása érdekében módosították az előrenyomulás, a csapatváltás és a felderítő-rohamtevékenységek irányelveit is.
A főparancsnok szerint a védelem „stabilitásának biztosítására” további intézkedések születtek a csapatok irányításáról, együttműködéséről, logisztikai útvonalakról és az orvosi evakuálásról, valamint az orosz tüzérség és drónok elleni védekezésről – ami azt jelzi, hogy Kijev egyre nehezebben tudja fenntartani állásait a Donbasszban.