HírekVilág

Rettegés egy német karácsonyi vásárban: Nem migránsok! Rosszabb!

Hirdetés

A németországi sajtó szerint megdöbbentő, botrányos, valamint az emberekben rettegést kiváltó események zajlottak az Alsó-Szászországban található Otterndorf karácsonyi vásárában.

Mielőtt mi is megrémülnénk, gyorsan le kell szögeznem, hogy most nem egy mentálisan sérült, bociszemű bevándorló késelt, autóval sem hajtottak a vásározók közé, és most a német hölgyeknek se kellett aggódniuk egy kis harmadik világbeli ficki-ficki miatt. De akkor mi történhetett?

A fentebb említett rettegést – ahogy a német Lügenpresse fogalmaz – az váltotta ki, hogy a karácsonyi vásárban az ünnepi zenék között felcsendültek – az amúgy már betiltott – Landser zenekar dalai is. Az egyik kifogásolt dal az „An der Nordseeküste, am arischen Strand” (Az Északi-tenger partján, az árja strandon). Az esetről a Berliner Morgenpost számol be.

Hirdetés

Az egykori zenekar énekesével – aki korábban 40 dalért 40 hónap letöltendőt kapott – korábban Lantos János készített interjút.

Az Állambiztonsági Szolgálat nyomozásba is fogott, s már el is fogtak egy 40 éves férfit, akinek adathordozóit vizsgálják. A város szerződést kötött egy szolgáltatóval a karácsonyi vásár zenéjének lebonyolítására. A férfi a vásár hivatalos hangtechnikai rendszerébe csempészte a kifogásolt zenét. A rendőrség vasárnap reggel leszereltette a hangrendszert, így most a vásározók zene nélkül maradtak, vagy más opció szerint hallgathatják a müzzein imára hívó szavait is…

A rendőrség gyűlöletbeszéd és az ifjúságvédelmi törvények megsértése miatt nyomoz.

Hirdetés

A település polgármestere, Frank Thielebeule egyenesen katasztrófának nevezte az esetet.

„Határozottan elhatárolódunk a szélsőségesség minden formájától. A zenét azonnal leállították. Az esetet jelentették az illetékes hatóságoknak, és a nyomozás folyamatban van.”

Szerettem volna egy zenével illusztrálni a Landser munkásságát, de a szólásszabadság értékei ezt kissé megnehezítik, a YouTube-ra feltöltött videókban kerülni kell a zenekar nevének említését is. Alább az egyik kedvencem a Landsertől, az Arisches Kind (Árja gyermek).

Hirdetés

Frohe Weihnachten und ein glückliches neues Jahr!

KG – Kuruc.info

Hirdetés

Hirdetés