Robert Fico kijelentette, egyetlen centet sem hagy jóvá az ukrajnai háborúra
Robert Fico szlovák miniszterelnök elutasítja, hogy a befagyasztott orosz állami vagyonból az ukrajnai háborút finanszírozzák, és az Európai Tanács ülésén sem fog támogatni sem ilyen, sem bármely más, a konfliktus további eszkalációját szolgáló javaslatot – jelentette ki szerdán a pozsonyi parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén.
„Elvi alapon utasítok el minden olyan kezdeményezést, amely holnap ahhoz vezethet, hogy pénzt juttassanak a háborúra” – fogalmazott a kormányfő, akit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett. Robert Fico egyértelművé tette: Szlovákia egyetlen centet sem hajlandó jóváhagyni az ukrajnai háború finanszírozására.
A miniszterelnök értetlenségének adott hangot amiatt is, hogy amennyiben a befagyasztott vagyon felhasználását valóban egy jövőbeni békemegállapodás részeként képzelik el, akkor azt miért fegyvervásárlásra és a harcok további támogatására akarják fordítani. Az MTI beszámolója szerint hangsúlyozta: Szlovákia nyitott a kétoldalú segítségnyújtásra Ukrajna felé, például aknamentesítés vagy más humanitárius jellegű feladatok formájában, de nem kíván részt venni a háború folytatásának támogatásában.
Robert Fico kijelentette azt is, hogy az Európai Uniónak jelenleg nincs valós megoldási javaslata a konfliktus rendezésére, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy közös európai politikává váljon a háború további finanszírozása. Emlékeztetett: már a múlt héten, António Costának, az Európai Tanács elnökének küldött levelében is világossá tette, hogy Pozsony nem támogat semmilyen olyan konstrukciót, amely az ukrán hadi kiadások fedezését célozza, és amelyben Szlovákiának is szerepet kellene vállalnia.
hirado.hu nyomán
Follow @jobboldalihirek