Schiffer András: A Tisza egy piramisjáték, Magyar Péter blöfföl
Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő és pártelnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának hétfő esti adásában élesen bírálta a Tisza Pártot és annak vezetőjét. A Csuhaj Ildikóval folytatott beszélgetésben úgy fogalmazott: a Tisza Párt valójában egy politikai piramisjáték, Magyar Péter pedig blöffre építi teljes stratégiáját.
Schiffer szerint sem Magyar Péternek, sem a Tisza Pártnak nincs valódi politikai ajánlata. A párt üzenete kimerül abban, hogy előbb meg kell nyerni a választást, utána „bármi megtörténhet”. Úgy látja, az egész jelenség egy tartalom nélküli illúzióra épül: arra az érzésre, hogy most végre el lehet számoltatni Orbán Viktort. Ez azonban nem politikai program, csupán hangulatkeltés.
Az LMP egykori elnöke hangsúlyozta: tudatosan nem nevezi ellenzékinek Magyar Pétert, inkább „NER-szökevényként” jellemezte, aki a digitális térben, virtuális hangulatépítéssel növelte meg támogatottságát. Szerinte a Tisza Párt elsősorban az online térben létezik, ahol a lájkok száma helyettesíti a politikai teljesítményt.
Schiffer arra is figyelmeztetett, hogy a politikai előélet hiánya nemcsak előny, hanem komoly kockázat is. Miközben tiszta lapot jelent, a kormányzóképesség szempontjából egyfajta „fekete lyukat” eredményez. Úgy véli, Magyar Péternek nincs semmilyen érdemi teljesítménye, amelyre hivatkozva joggal kérhetné a választók bizalmát, és blöffről blöffre próbál eljutni a végső győzelemig.
Súlyos kritikát fogalmazott meg a sajtóval szemben is, amely szerinte nem kéri számon a Tisza Párt vezetőjét, és elsétál a nyilvánvaló ellentmondások mellett. Schiffer szerint ha valaki politikai tapasztalat és teljesítmény nélkül kér felhatalmazást, már ez önmagában is intő jel arra, mire számíthatnánk tőle kormányon.
A volt politikus éles kontrasztot vont Orbán Viktor és kihívója között. Felidézte, hogy Orbán politikai pályájának kezdete egy történelmi jelentőségű pillanathoz kötődik, míg Magyar Péter „eredettörténetét” egy magánéleti botrány határozza meg.
A 2025-ös politikai év megítélésével kapcsolatban Schiffer úgy fogalmazott: a valódi mérleg csak a választás estéjén készül el. Véleménye szerint a szavazótáborok aránya már hónapokkal korábban nagyjából rögzült, és az utolsó hetek csatározásai ezen érdemben nem változtatnak.
Úgy látja, a jelenlegi kormányzati ciklus 2010 óta a legsikertelenebb, és a kormánypártnak most nincs olyan pozitív, „visszautasíthatatlan” ajánlata, mint korábban volt például a rezsicsökkentés vagy a határvédelem. Ugyanakkor a kormányoldal még mindig támaszkodhat arra az üzenetre, hogy az alternatíva akár rosszabb is lehet.
Schiffer szerint 2024 tavaszán még lett volna esély arra, hogy a Tisza Párt mérsékelt, a korábbi Fidesz-szavazók felé is nyitó ellenzéki szerepet vegyen fel. Ehelyett azonban a párt radikális retorikát választott, mindent eltörölne, ami Fidesz, és börtönnel fenyegeti a kormánypárti politikusokat.
Bírálta a Tisza Párt szimpatizánsainak viselkedését is, akik szerinte durván támadják mindazokat, akik nem hajlandók kritikátlanul dicsérni Magyar Pétert, és Fidesz-bérencnek bélyegzik a bíráló hangokat. Úgy látja, a párt elnöke semmit nem tesz hívei lehűtéséért, sőt hallgatásával inkább erősíti ezt a magatartást.
Schiffer András szerint valódi kormányváltás nem képzelhető el a korábbi kormánypárti szavazók megszólítása nélkül. A folyamatos megbélyegzés azonban taszító hatású, és éppen azokat idegeníti el, akik nélkül esély sincs a hatalom megszerzésére.