Szijjártó Péter: Brüsszel hallgat az ukrán korrupcióról, mert ugyanaz megy ott is
Szijjártó Péter brüsszeli nyilatkozatában világossá tette: azért hallgat az Európai Bizottság az ukrajnai korrupcióról, mert Brüsszel maga is nyakig benne van hasonló botrányokban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Ügyészség által indított, súlyos korrupciós és közbeszerzési csalási eljárások – köztük Federica Mogherini és több volt uniós tisztségviselő ügye – egyértelműen jelzik, hogy az EU saját háza táján sem tud tisztaságot felmutatni.
A tárcavezető felidézte: már a legutóbbi külügyminiszteri tanácsülésen is feltűnő volt számára, hogy senki még csak szóba sem hozta az Ukrajnában zajló, állami szintre emelt korrupciós rendszert. Mindezt annak ellenére, hogy az uniós pénzek százmilliárdjai felett egy háborús maffiahálózat rendelkezik Kijevben, miközben Brüsszel soha nem kért valódi elszámolást az ukrán vezetéstől.
Szijjártó szerint most már teljesen egyértelmű, miért olyan csendes az Európai Bizottság Ukrajna ügyében: mert a saját korrupciós ügyeiket sem tudják eltussolni. Mint mondta, újabb „csontváz” hullott ki a szekrényből, hiszen az EU korábbi kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, a Juncker-bizottság egykori alelnökét is korrupció miatt tartóztatták le, és ugyanígy bilincsben vittek el egy másik magas rangú uniós tisztségviselőt, a von der Leyen-bizottság volt külügyi főtitkárát is. A miniszter megjegyezte: a jelenlegi bizottság előző igazságügyi biztosánál pedig pénzmosás ügyében tartottak házkutatást.
A külügyminiszter összegzése szerint tehát Brüsszelben ugyanaz a képlet rajzolódik ki, mint Ukrajnában: egy kiterjedt, súlyos korrupciós hálózat működik az uniós intézményekben, amelyet igyekeznek a nyilvánosság elől elrejteni. „Nyilvánvaló, hogy nem akarják pellengérre állítani az ukrán rendszert, hiszen akkor a saját korrupt hálózatukra is ráesne a reflektorfény” – fogalmazott.
Az Európai Ügyészség szerdai közleménye szerint Federica Mogherini és két további személy ellen közbeszerzési csalás, korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoksértés gyanújával emeltek vádat.
Follow @jobboldalihirek