HírekVilág

Franciaország: Megjött a szilveszteri statisztika, legalább 1173 autót gyújtottak fel és 505 letartóztatás történt

Hirdetés

Ez az adat meghaladja a tavalyi szintet.

Franciaország-szerte ismét erőszakos események kísérték a szilvesztert, több száz embert vettek őrizetbe – számolt be róla a Valeurs Actuelles. Bár december 31-én éjszaka mintegy 90 ezer rendőrt és csendőrt vezényeltek ki országszerte, ez sem akadályozta meg a zavargásokat. A lap értesülései szerint – a párizsi rendőrprefektúra adatai nélkül – legalább 800 jármű vált a gyújtogatások áldozatává.

Számos városban regisztráltak súlyos utcai erőszakot, különösen az Île-de-France térségben. Hauts-de-Seine megyében 23 autó felgyújtását jegyezték fel, Bagneux-ban pedig pirotechnikai eszközökkel támadtak rendőrjárőrökre, ami mintegy tizenöt letartóztatáshoz vezetett. Nanterre-ben a rendőrőrs is támadás célpontjává vált.

Hirdetés

Hirdetés

Chelles-ben, Seine-et-Marne megyében egy kiskorú három ujját veszítette el, miközben rakétákkal játszott. Essonne-ban tűzijátékokkal lőttek a rendőrökre, 21 autó égett ki, és két szeméttárolót is felgyújtottak. Párizsban szintén több személyt állítottak elő betörési kísérlet és járműlopás miatt.

A fővárosban 2025. december 31. és 2026. január 1. között összesen 125 embert vettek őrizetbe. Közülük 33-at hivatalos személy elleni erőszak miatt, 15-öt erőszakos vagy rongáló szándékkal elkövetett csoportosulásban való részvételért, tízet pedig pszichotróp anyagok birtoklásáért. A párizsi ügyészség közlése szerint az érintettek 1973 és 2008 között születtek, közülük tizenöten kiskorúak.

Mulhouse-ban körülbelül tizenöt járművet gyújtottak fel, és a rendőröket itt is támadás érte. Több autó égett ki Nizzában, Reimsben és Nîmes-ben is, ami számos letartóztatást eredményezett. Nizzában egy rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett, míg Nîmes-ben kövekkel dobálták meg az intézkedő egyenruhásokat. Strasbourgban 101 jármű vált a lángok martalékává, egy lakás pedig teljesen kiégett egy rakétatámadás következtében. Az éjszaka során összesen 25 rendőr sérült meg.

Hirdetés

Hirdetés

Az erőszakot tovább fokozta az Algéria–Egyenlítői-Guinea mérkőzés az Afrikai Nemzetek Kupáján. Algéria győzelmét követően több francia városban zavargások törtek ki. Párizsban este nyolc óra körül a La Chapelle és Barbès városrészekben csaptak össze a rendbontók a rendőrökkel. Roubaix-ban algériai zászlókat lengető szurkolók egy buszt támadtak meg, Toulouse-ban pedig szintén erőszakos jelenetek zajlottak. A miraili rendőrőrs védelme közben a rendőröket mintegy ötvenfős csoport támadta tűzijátékokkal.

Marseille-ben, a város első kerületében halálos késelés történt. A rendőrség tájékoztatása szerint több, késsel és botokkal felfegyverzett támadó robogókkal érkezett, és egy 36 éves, algériai állampolgárságú férfit halálra szúrtak. Az áldozat öt mellkasi késszúrást szenvedett, és büntetett előélettel rendelkezett.

Hirdetés

Hirdetés