Intézmények elfoglalására buzdítja az iráni tüntetőket Trump
„A segítség úton van.”
Donald Trump amerikai elnök a Truth Socialon közzétett üzenetében az iráni tüntetőket arra buzdította, hogy ne hagyják abba a megmozdulásokat, és vegyék át az ellenőrzést az állami intézmények felett. Egyúttal közölte: minden, iráni hivatalos személyekkel tervezett találkozóját lemondta.
Bejegyzésében közvetlenül az iráni „hazafiakhoz” szólt, arra kérve őket, hogy jegyezzék fel azok nevét, akik szerinte felelősek az erőszakért és a gyilkosságokért, mert – mint fogalmazott – ezeknek az embereknek később komoly árat kell majd fizetniük.
Trump azt írta, addig nem hajlandó egyeztetni iráni tisztviselőkkel, amíg szerinte folytatódik a tüntetők elleni fellépés, és hangsúlyozta: a segítség már úton van, bár ennek pontos tartalmát nem részletezte.
Fokozódó feszültség, súlyos veszteségek
A december vége óta zajló tömegtüntetések kapcsán az amerikai elnök korábban már jelezte, hogy Washington komoly beavatkozási lehetőségeket mérlegel. A hírek szerint a Fehér Házban még olyan forgatókönyvek is felmerültek, amelyek Iránon belüli, nem katonai célpontok elleni lépéseket sem zárják ki. Ezzel egy időben az amerikai hatóságok felszólították az Egyesült Államok állampolgárait, hogy haladéktalanul hagyják el az országot.
A tiltakozások leverése jelentős emberáldozatokkal jár. Iráni források több ezer halottról beszélnek, míg ellenzéki becslések szerint az áldozatok száma akár tízezres nagyságrendet is elérhet. A helyzet továbbra is rendkívül feszült, és nemzetközi szinten is egyre nagyobb figyelmet kap.
Follow @jobboldalihirek