Nem nyugszanak az ukránok: rakétatámadás Belgorodban
Vjacseszlav Gladkov, az egyik oroszországi régió kormányzója közölte, hogy az ukrán fegyveres erők rakétatámadást hajtottak végre Belgorod központja ellen, amelynek következtében két nő megsérült – írja a Lenta.

A regionális vezető tájékoztatása szerint a becsapódó lövedékek betörték egy magánház ablakait, valamint három társasház mintegy negyven lakásában okoztak károkat. Emellett megsérült egy kereskedelmi épület teteje és homlokzata is, több parkoló jármű pedig repeszkárokat szenvedett el.
Korábban Volodimir Száldo, a Herszoni terület kormányzója arról beszélt, hogy a január 1-jére virradó éjszaka Horli ellen végrehajtott támadást feltehetően az ukrán fegyveres erők „Magyarok Madara” elnevezésű egysége hajtotta végre, amelyet korábban a Herszoni terület jobb partjára vezényeltek.
Időközben a horli támadás halálos áldozatainak száma 27-re emelkedett. A jelentések szerint tizennégy sérültet, köztük öt gyermeket jelenleg is kórházban ápolnak.
MH nyomán